Lágy szél töri meg a csendet... a temető régi sírköveit megvilágítja a nap fénye. Egy ütött-kopott fekete ruhás hölgy lép be a temető ódon, nyikorgó vaskapuján. Elsétál a sírok mellett, majd egy magányos kopjafához hajol. A férjét pár hete vesztette el. Üres, tátongó űrt érez a szívében. Könny gördül végig arcán, majd a földre hull. Zokog, hisz nagyon szerette férjét. Elbúcsúzni sem tudott tőle. Úgy érzi, ő tehet férje haláláról. Hiszen az utolsó napon, amikor a baleset történt, a férje érte sietett, mert ő megígértette vele, hogy időben ott lesz. Vallomást tesz, hisz szerelme hű és örökké tartó.

Leveszi fekete fejkendőjét, belecsavarja a magával hozott virágcsokrot, majd zokogva a sírra borul. Utoljára még valamit mond, ami úgy hangzik... Szeretleeeek. Hangját a szél messzire röpíti.