Köztudottan minden embernek van őrangyala, viszont a nagyon fontos embereknek ez nem elég. Csoda-e, ha vezéreink rendőri felvezetéssel és kísérettel, konvojban közlekednek, ha még az ortodox egyház pátriárkája, Daniel sem elégszik meg egyetlen védangyallal, rendőri kíséretet kér utazásaihoz?
Ez Romániában különösen indokolt, ha figyelembe vesszük, hogy az ördög nem alszik, alantas munkával állandóan rombolja a még el sem készült autópályákat, utakat, és emiatt életveszélyes rajtuk közlekedni. Bár belügyminiszterünk, Gabriel Oprea nemcsak ezért koslatott állandóan rendőri díszkísérettel, hanem azért is, hogy szokja. Arra az esetre, ha netán valamiért ellene is bűnvádi eljárás indulna és bilincsben rendőrök közreműködésére szorulna, mint ahogy az már harmincöt volt és jelenlegi miniszter esetében megtörtént, akiket szintén mind-mind rendőrök kísérgettek.
A rosszmájúak szerint Opreának év eleje óta csak 35 napon lett volna joga menetoszlopot igénybe venni, ő 1500 esetben igényelte, ami napi öt alkalmat jelent. Innen is látszik, mennyire elfoglalt és tevékeny ember.
Azt is kutakodják, milyen küldetésben lehetett, mikor a konvoját felvezető egyik motoros halálos balesetet szenvedett.
Mint a Legfelsőbb Védelmi Tanács tagja, neki is sok és fontos titkos feladata van az ország védelmében, amelyek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és ezért nem lehet minden jöttment orrára kötni. Ezért a nagy titkolózás. Aztán a bevándorlók miatt, akik még ide is eljöhetnek idővel, átutazni rajtunk. Ha már minden határt lezárnak, nő a terrorveszély, és olyan fontos személyek, mint belügyminiszterünk is, ilyen akciók célpontjai lehetnek. Ezért nem tanácsos napi programját és közlekedési útvonalát mindenki tudomására hozni.
Lehet, üzleti tárgyaláson volt, például titkos fegyvereladást intézni, s ezt legjobb vendéglőben, kötetlen hangulatban, fehér asztal mellett lefolytatni. Utána kötelezően áldomást inni. A poharazgatást követően meg nem tanácsos Bukarestben még egy miniszternek sem vezetni, mert bele talál zuhanni egy nem megfelelően jelzett gödörbe. Egy kívülálló mindezt nem értheti, illetve félreértheti vagy -magyarázhatja.
Amilyen jól fésült alak, még az is lehetséges, hogy éppen a fodrásznál volt egy titkos tanácskozáson barátjával, a hadügyminiszter Duşával megtárgyalni a nagy székely tűzgyújtás várható következményeit és annak titkosítását, ami úgy néz ki, elég jól sikerült, mert a román médiába nem nagyon szivárgott ki semmi. De hívhatta suba alatti tanácskozásra a magyarok lakta vidékek prefektusait is, hogy hasznos tanácsokkal szolgáljon az irredenta hazaáruló lakosság megrekcumozásához.
Az is megtörténhet, hogy a legfelsőbb védelmi tanács tagjaként egy hölgyet látogatott meg, aki Romániának kémkedik valamelyik ellenséges országban, mint Oroszország vagy Magyarország, és éppen akkor számolt be a belügyminiszternek a külföldön szerzett információkról. Kérdem én, ha ezt megtudja valaki, akkor hogy mosakodik ki ebből Gabriel? Ki hiszi el, hogy hazafias célból tett udvariassági látogatást egy hölgynél. Ráadásul a Mata Hari-szerű kémecske kilétére is fény derül, és így kompromittálódik egy számunkra igen fontos hírszerző.
Mindezek ellenére Johannis elnökünk a maga erélyes módján ráparancsolt Opreára, hogy ha lenne olyan kedves, és szíveskednék lemondani, azt jó néven venné.
Ezt is csak azután, hogy a miniszterelnök szemére hányta Johannisnak: nem tesz semmit. Elmegy menekültügyet tárgyalni Brüsszelbe, ott nem mond semmit, hazajön, és akkor sem.
Csak jő-megy, mint süket leányzó a bálban.