Az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület kézdiszéki tagjai mindenszetek napja előtti héten a kézdivásárhelyi római katolikus temetőben, a ravatalozóházzal szemben első világháborús emlékparcellát alakítottak ki. Az emlékhelyen egy hadisírkereszt és hat sírkő látható.
A fakereszten a Dicsőség az első világháborúban elesett magyar katonák emlékének felirat olvasható, a temetőből átköltöztetett hat kereszten pedig tizennyolc nevet erősítettek meg fekete festékkel. Az elesettek között van két ismert és egy ismeretlen szakaszvezető, egy őrvezető és tizenöt sorkatona.
Bene Zoltán, az egyesület alelnöke tegnap elmondta: a világháborús sírhelyekre Szima Csaba bukkant rá, a hat közül egy már ki volt ásva, a többit a kutatócsoport önkéntesei emelték ki és állították fel az emlékparcella helyén. Tudomása szerint, ahol a sírköveket találták, azon a helyen egy első világháborús katonai temető volt, amit időközben felszámoltak, és több kőkereszt a ravatalozó alapjába került. A kutatócsoport az emlékparcellához egy magyarázó, kataszteri táblát is szándékozik elhelyezni arról, hogy nézett ki valamikor a katonai temető. Bene Zoltán azzal a felhívással fordul Kézdiszék lakosságához, hogy ha valakinek tudomása van jelölt vagy jelöletlen, illetve elhagyott hadisírról vagy -temetőről, értesítse őt a 0745 224 093-as telefonszámon.
Ha netalán valakinek konkrét információja, fotója stb. van a régi keresztekről, vagy magáról a katonai temetőről, értesítse Bene Zoltánt, hogy minél hamarabb el tudják készíteni a tájékoztató táblát.