Újjáépítenék a világ hét csodájából az egyiket

2015. november 6., péntek, Magazin

Hatalmas múzeum formájában újraépítenék fiatal görög, spanyol és brit építészek, mérnökök és régészek a legendás rodoszi kolosszust – írja az MTI. A kolosszus az ókorban a görög sziget jelképe volt, a világ hét csodájaként tartják számon.
 

Az új kolosszus a tervek szerint 150 méteres lenne, csaknem ötször nagyobb az eredeti óriásszobor becsült méreténél. A terv megvalósítása mintegy 240 millió euróba kerülne, egyelőre nincsenek szponzorok.
Már 2000 áprilisában voltak próbálkozások a szobor újraépítésére a rodoszi kikötő bejáratánál, a projekt azonban a görög kulturális minisztérium ellenállásán megbukott. Az építészek és régészek a terveket akkor egyöntetűen giccsnek titulálták. A hagyományok szerint a 31 méter magas férfialak Rodosz kikötőjében állt, két lábával a bejárat egy-egy pillérén. Vélhetően időszámításunk előtt 304 és 292 között készült bronzból, majd a 7. században egy földrengés ledöntötte. A bronz alkotórészeket arab kereskedők értékesítették.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 800
szavazógép
2015-11-06: Magazin - :

Súlyos beteg volt Robin Williams

Robin Williams nem azért lett öngyilkos, mert depressziós volt, hanem azért, mert egy halálos betegségben, az úgynevezett Lewy-testes demenciá­ban (elbutulásban) szenvedett. Talán három éve lehetett volna még hátra. Ezt az amerikai színész özvegye árulta el.
2015-11-06: Nyílttér - :

Az utca hangja

Id. JÁGER ÁRPÁD, Felsőrákos. Az ötvenhatos forradalom is bebizonyította, hogy a magyarság nem tűri az idegen hatalmak uralmát: egy emberként nyilvánította ki vágyát a szabadságért és a zsarnokság iránti ellenkezését. Az erdélyi magyarság is csatlakozott az anyaországiakhoz, aminek következményeit mindannyian tudjuk. Kellett a megemlékezés, hogy erőt merítsünk belőle, és a továbbiakban se adjuk fel hitünket, a szabadsághoz való jogunkat.