Advent küszöbénA Vadas alatt

2015. november 25., szerda, Közélet

Kezdi hatalmába keríteni a mindennapok emberét a fogyó esztendő, egyre többet emlegeti karácsony közeledtét. Én már fölöslegesen nem is idegesítem magam – panaszolta egyfajta lelki nyugalommal egy sokgyermekes asszony. Soha nem volt olyan karácsonyunk, hogy valahogy ne lett volna. Mindig összekerül valami jobbacska étel, ha ránk pillant az Isten. Megszoktuk a szép nyomorúságot?!

  • Novemberi utcakép Kőröspatakon. Albert Levente felvételei
    Novemberi utcakép Kőröspatakon. Albert Levente felvételei
  • Épül a ravatalozó
    Épül a ravatalozó
  • A gyerekek  „pap bácsija”: Fekete József
    A gyerekek „pap bácsija”: Fekete József
  • Bú ellen kálnoki párlat
    Bú ellen kálnoki párlat
  • Szigyártó András felvétele
    Szigyártó András felvétele

Ünnepi előérzések
„Amikor az óvó néni tanít minket kis koszorút kötni fenyőágból – így egy kőröspataki kis ovis –, már tudom, hogy közeledik karácsony. Mind várjuk...”
Hangulatvilágunkba talán leginkább december felsejlő időjárása játszik közre. A ködös, nyirkos napok is képesek várakozó érzést kiváltani a hívő emberben, amikor már csak két nap választ el az év legsötétebb napjától, a téli napfordulótól. Decemberben valahogy mindig más a sötét, az emberi lélek mintha finomultabbá-érzékenyebbé válna, hideget-meleget élénkebben élünk meg, figyelmesebbek leszünk a  megbúvó érzelmekre, sugallatokra. A be- és kifelé fordulás kettőssége ez: nyitás magunk és mások felé is. November 29. advent első vasárnapja, amely egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Az ünnep eredete egészen a negyedik századig nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa elrendelte a négy adventi vasárnap megünneplését. Az advent szó jelentése eljövetel, a latin adventus Domini kifejezésből származik. A katolikus egyházban az ünnep liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot jelképezi. Kivétel a harmadik vasárnap, az örömvasárnap, amikor az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük rózsaszín pompával.


Kőröspataki roma gyerekek Rómában
Kíváncsian léptünk be a sepsikőröspataki plébániára, hogy meghallgassuk Fekete József atya római  élményeit.
– Huszonkét katolikus roma gyerekkel vettünk részt a római nemzetközi cigány zarándoklaton, akik a gróf Kálnoky Tibor által támogatott délutáni csoport igyekvő-szorgalmas tagjai. A Kálnoky Alapítvány és Máltai Szeretetszolgálat ugyanis műhelyfoglalkozásokat működtet, ahol a gyerekek a szövés, a kézművesség, az asztalosság és a lovas torna csínját-bínját megtanulják. Ezekkel a gyerekekkel voltunk Rómában jutalomkiránduláson, melyet a Máltai Szeretetszolgálat szervezett a gróf úrral közösen, sikeres pályázat segítségével – részletezte az atya. Rómában a máltaiak székhelyének közelében, egy nagy befogadóképességű teremben tartották a legelső találkozót-meghallgatást. A zajos spanyol cigánygyerekek társaságában részesei voltunk egy hosszú, de nívós, jellegzetes cigány műsornak. A roma zarándoklat fő eseménye a Szentatyával való találkozás volt: mintegy hétezer zarándokkal találkozott Ferenc pápa. Személyesen köszöntötte a cigány zarándokokat, mindenki szerette volna megszorítani vagy csak megérinteni a kezét – folytatta az atya –, az utóbbi nekem is sikerült. Ritka pillanatokat éltünk meg mindnyájan a kihallgatási csarnokban. Megindító volt az a szeretet, ahogyan a Szentatya a betegeket megáldotta, a gyerekeket megölelte, ahogyan fogadta a cigány zarándokok sokszor viharos szimpátiakifejezéseit. Gyermekeink élménygazdagon tértek haza, örök emlékként őrzik azokat a szakrális tárgyakat, amelyeket a római látogatás alatt a Szentatyától kaptak. Nem kérdés, hogy mennyire ismerem gondjaikat, hiszen azt is tudni kell, hogy Sepsikőröspatak lakóinak közel fele ehhez az etnikumhoz tartozik.


Év végi elvárások
Szentgotthárdi vadász barátait fogadta Kisgyörgy Sándor polgármester, miközben mi a lassan fogyó esztendővég helyi gondjai felől érdeklődtünk. Elmondta, hogy bár Kőröspatak szennyvízelvezető rendszere szerepel a regionális tervekben, az Aquacov háza tájáról eddig még semmi biztató hír nem érkezett. Volna saját pénzalapjuk a mellékutcák burkolatának feljavítására, de amíg a szennyvíz csövei nem kerülnek a földbe, addig annak sem tudnak nekifogni. Öröm, hogy a megyei önkormányzat tervében szerepel a Kőröspatakon áthaladó megyei rangú út makadámburkolatának feljavítása egészen a nagyajtai községhatárig. Fontos ez, mert a Vadas-tető egyre több rendezvény – cserkészmozgalom, Olt menti unitárius egyházköz­ségek híveinek találkozói – és táborozás színhelye, s ezen az úton lehet a legkönnyebben megközelíteni a Baróti-hegység fő turistaútjait. Megyünk neki a télnek, és úgynevezett „objektív okok” miatt még mindig nem tudtuk lekapcsolni a szomszéd Árkost saját vízhálózatunkról, ami  anyagi gondokat is okozhat – folytatta a polgármester. Tarthatatlan állapotban a kőröspataki óvoda épülete, a megoldást régóta keresik. Most uniós kiírás született ilyen pályázatokra, az épületet le akarják bontani. Új óvodaépület építése érdekében kapcsolatba léptek egy csíkszeredai székhelyű konzultáns céggel, és elkészültek a pályázathoz szükséges látványtervek. A gyerekcsoportokat a lebontás előtt szeretnénk átköltöztetni az iskola udvarán évek óta befejezetlenül álló félkész épületbe. Ebben kellene elkészíttetni három osztálytermet önerőből és a beígért megyei támogatásból.


Alszegi kontrasztok
Bár tolakodtak a feladatok év közben, maradtak bőven esztendőfarkára is. Végül is az egész Kálnokra kiterjedő véleménykutatás döntötte el, hova építsék a ravatalozót, melyen látogatásunk idején javában dolgoztak. Uniós helye lesz az élők sorából eltávozók méltó búcsúztatásának a műemlék református templom közvetlen közelében. Az Alszeg utca belső részén azonban kissé derűlátásra sarkallóbb, kontrasztosabb események fogadtak: működőképes a családi kertekből összegyűjtött gyümölcscefre kifőzésére szolgáló  pálinkafőző, amelyet családi hagyományaként Magyarósi Sándor vállalkozó működtet, odébb pedig Szigyártó András falukrónikás elkészítette a kálnoki fúvószenekar rövid történetének kéziratát. November 15-én a fúvósok közös tokányolást is tartottak. Muzsikával magasztosabb-hangulatosabb minden helyi esemény – sejlett fel végkövetkeztetésük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2015-11-25: Közélet - Nagy D. István:

Vidéken nincs javulás (Munkaerőpiac)

Továbbra is a kisebb települések lakói képezik a megye állástalanjainak túlnyomó többségét, míg városon valamelyest javult a helyzet. Erősödni látszik ugyanakkor a szakképzett munkaerő iránti kereslet, a kínálat viszont lassanként nagyon elmarad az elvárásoktól, a szakképzetlenek helyzete pedig továbbra is nagy és megoldatlan kérdés.
2015-11-25: Jegyzet - Váry O. Péter:

Sátor és reflektor (Kármentő)

A vicc még a régi „szép” időkben járt szájról szájra, nyilván, a korabeli sajtóban nyomtatásban nem jelenhetett meg. Hogy János bácsi kaszál a réten, vágja a rendet egyenletes mozgással, csak tempósan, lendülés, fél lépés előre, lendülés. Arra jár a pártbizottságtól néhány eltárs, nézik, gyönyörködnek munkájában, titkon még irigyelik is, hiszen annak idején, gyerekkorukban csak a másén kaszáltak sebtében, lopva.