Ez a negyedévente megjelenő színházi periodika azzal a céllal jött létre, hogy közös platformon lehetőséget kínáljon a megmutatkozásra az erdélyi színházaknak, színházkritikának, mindenfajta színházi kezdeményezésnek – mondta Zsigmond Andrea, a Játéktér folyóirat könyvrecenzió rovatának szerkesztője a pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon vasárnap délben tartott lapbemutatón. Mint kifejtette, sok színházra érzékeny ember van Erdélyben, a szerkesztők pedig örömmel veszik, ha közülük bárki megkeresi őket mondanivalójával.
A színház büféjében tartott Játéktér-lapbemutató első felében a szerkesztők – Zsigmond Andrea mellett László Beáta Lídia, az interjú rovat, valamint Adorjáni Panna, a Határátlépések és a Talált kép rovat szerkesztője – röviden ismertették a folyóirat, valamint az általuk vezetett sorozatok sajátosságait, céljait, szerkesztési elveit. A bemutatkozás során elmondták, minden lapszámot próbálnak tematizálni, és ezen belül a teljesség igénye nélkül tárgyalnak bizonyos előadásokról, társulatokról, szólítanak meg alkotókat. Mivel igyekeznek minél szélesebb olvasóréteghez eljutni, arra törekednek, hogy a megszokott színvonalat tartva vizuálisabbá, könnyedebbé, olvashatóbbá tegyék a folyóiratot, adott esetben akár a képzőművészet vagy a szépirodalom bevonásával is. Mint mondták, még csak három- éves a Játéktér, most tanul járni, és úgy érzik, állandó nyitottság szükséges ahhoz, hogy messzire eljuthasson.
Az első hozzászóló a gyermekszínházról szóló írásokat vagy éppenséggel az állandó rovatot hiányolta a Játéktérből, mely gondolat nyomán mások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, előbb csak a gyermekszínház, gyermekszínházi képzés, és az erről szóló kritikaírás kérdéskörét tárgyalva, majd áttérve az őszi és nyári, testszínházról szóló lapszámok vélt hiányosságaira és az általános kritikaírás problémáira, miszerint a kritikusokat általában a színházak szokták meghívni, vendégül látni és megbízni, így ők az illető társulatok produkciói iránt általában elnézőbbek, mint lenniük kellene.
Később még több irányba elmozdult a beszélgetés, egyre több nézőpont fogalmazódott meg a kritikaírásról, a jó és rossz bírálatról, arról, hogyan lehetne az átlagos nézőt közelebb hozni a színházhoz, esetleg előre felkészíteni egy-egy előadás befogadására, és hogy ennek az egykor szertartásjellegű művészetnek nem az eredményorientációról vagy ítélkezésről kellene szólnia. Mint elhangzott, a Játéktér általában olyan kritikákat közöl, amelyek új hangot ütnek meg, vagy amelyek jó előadásokról szólnak, nem a negatív dolgok felmutatására törekszik, inkább értékeket próbál keresni. Ezenkívül támogat, és igyekszik részt venni különböző szakmai eszmecseréken, közönségtalálkozókon, és színházi táborokat is szervezne, hisz éppen azt tekinti legfőbb céljának, hogy segítse a kommunikációt színházi alkotók és befogadók között.