1986 őszén Székely Szabó Zoltán nem tért vissza Sepsiszentgyörgyre egy ausztriai kirándulásról, a szabad világot választotta. Bombaként robbant a hír az erdélyi színésztársadalom köreiben. Kiváltképpen a hozzá közel állók, barátok és kollégák nyeltünk egy keserűt, mondván: Ha már Zoli is így döntött, akkor valóban nagy a baj.
Aztán a ’89-es fordulattal, amikor hozzánk is bekopogott a demokrácia, Zoli az elsők között rohant haza, kereste barátait, kollégáit, és hamarosan kezdetét vette a Bécsben élő magyarok kulturális — főleg színházi — életének a megszervezése.
És megtörtént a csoda: az anyaország határain kívüli magyar színházak megkezdték fellépéseiket Bécsben, és elmondhatom, hogy azóta mindegyik társulat bemutatkozott már a bécsi magyar közönség előtt. Ez évenként gyakorta két-három előadást is jelentett, és mi, színészek már kezdtük oly természetesnek érezni, hogy Bécsben lépünk fel, mintha csak a nyárádszeredai bérletes kiszállásra utaznánk. Barátságok, kapcsolatok születtek e vendégjátékok során, és ami a legfontosabb: kialakult Bécsben egy olyan értő színházi közönség, mely a legkülönfélébb előadások befogadására is képes.
A színházi társulatok mellett ellátogattak Bécsbe irodalmi, művelődési és tudományos életünk jeles képviselői is: írók, költők, művészek, tudósok, hogy a bécsi Europa Club zártabb körű rendezvényein népszerűsítsék a határon túli magyarság szellemi örökségét. A főszervező ez esetben is Székely Szabó Zoltán volt.
És szólnom kell feltétlenül Zoli publicisztikai, szerkesztői és írói munkásságáról is, melyek nélkül nem lenne teljes a róla vázolt kép. A bécsi Europa Club, a Bécsi Napló, az Évkönyvek, humoros kötetei, színházi anekdotagyűjteménye — és miért ne: a Szürkebarát nevű humoros kiadvány is — elválaszthatatlanul az ő nevéhez fűződnek.
Gyökeresen megváltozott hát valami Bécs magyar vonatkozású kulturális életében, és ezzel nem csak a határok által szétszabdalt magyarság került közelebb egymáshoz, de maga a bécsi magyar emigráció is rendezte sorait, és legalább kulturális vonatkozásban autonóm közösséggé nőtte ki magát.
Mindez pedig Székely Szabó Zoltán érdeme!
Több mint tizenhét éve végzi Székely Szabó Zoltán ezt az áldozatos munkát, és mi, e munka haszonélvezői, színészkollégák, barátai, meghívott vendégei szeretnénk kihasználni ezen ünnepélyes alkalmat, hogy hálás szívvel, férfias kézszorítással mondjunk köszönetet neki. Biztosítani akarjuk egyúttal, hogy soha nem feledjük el azt a szeretetet, amivel Zoltán barátunk és Edit asszony — aki sajnos már nem ünnepelhet velünk — annak idején fogadott bennünket, úttörőket parányi, de otthonos bécsi lakásukban.
Ugyanakkor szívből gratulálunk a Bánffy Miklós-díjhoz, és csatoljuk mellé a teljes erdélyi színésztársadalom legfényesebben ragyogó tiszteletét és nagyrabecsülését.
Gratulálunk és ölelünk!
SZÉLYES FERENC
