Fekete Réka
Ahhoz, hogy valós reformról beszéljünk a hazai oktatásban, falra kellene akasztani a jelenlegi tanterveket, tantárgyi programokat, és újakat alkotni, amelyek az óvodától érettségiig egységes koncepció alapján követik a gyermek élettani sajátosságait, a korának megfelelő érdeklődést, és a tantárgyakba tömörített ismeretek, miként egy épület kövei, épülnének egymásra.
Egy ilyen tudásvár minden bizonnyal jobban kiállná az idő múlását: amit a gyermek elsőben megtanul, azt tudná negyedikben, ötödikben is, amit pedig nyolc év alatt magába szív, abból táplálkozhatna a középiskolában, majd az érettségi vizsgán valóban érettségről tenne tanúbizonyságot. Arról, hogy értően olvas, művelten beszél, ismeri települése történetét, iskolája, utcája névadójának életét, munkásságát, ha elmegy egy építkezés mellett, ráeszmél, hogy amit matematikából, fizikából tanult, annak haszna van a mindennapokban, tájékozott a kultúrában, művészetekben. Tizennyolc-tizenkilenc évesen érti és érzi, hová tartozik, ismeri családja és nemzete múltját, történelmét, vállalja döntéseit, és nem a szülők, a társadalom elvárásait követi, hanem saját útját.
Eme ideálishoz közeli fiatalokat ellenben nem lehet kitermelni olyan oktatási rendszerben, ahol nincs csöppnyi állandóság, reform leple alatt csak a régi bútordarabokat tologatják egyik sarokból a másikba, az új kerettantervek csupán a régiek kikozmetikázásai, a tartalmak semmit nem változtak, a számonkérés a magolást ellenőrzi, és nem a tudást.
Annyit bukott már ez a rendszer, annyiszor ígérte a tizedik, huszadik miniszter, hogy gyermek- és értékközpontú lesz az oktatás, színvonalas az egyetemi képzés, és lám, ott vagyunk, vagy még ott sem, ahol harminc-negyven évvel ezelőtt. Íme egy példa: az agyonvitatott és mégsem véglegesített V–VIII. osztályos kerettanterv-változatok egyikében sem szerepel a törzsanyagban az anyanyelv, mintha nem is léteznénk. Való igaz, egyre fogyatkozóban a gyermekvállalás, szórványban pedig gyakori, hogy már ötödik osztálytól román tannyelvű iskolába íratják a szülők gyermeküket, hogy a középiskolában, ahol csak az állam nyelvén tanulhatnak, jobban boldoguljanak – de az mégiscsak az átkos időkre emlékeztet, hogy több mint negyvenezer magyar V–VIII. osztályos tanulóról tudomást sem vesz a minisztérium, vagy ha igen, azzal bünteti őket, hogy az anyanyelvi órákat érezzék tehernek, legyen pluszmunka számukra.
Tizennyolcezren véleményezték az említett kerettantervet, többségük pedagógus, aki félti a katedráját, nem szeretne váltani, összevont tárgyakat tanítani, tömbösített órákat tartani. Aki pedig bízik saját képességeiben, felkészültségében, az értékorientált oktatásban, az vagy már régóta a belső hangját követi, és bátran használ tankönyvön kívüli eszközöket is a tudásátadáshoz, vagy tapasztalat alapján nem bízik abban, hogy a hatalom valós reformot kíván véghezvinni.
