Az RMDSZ idézett hírlevele minden bizonnyal sokunkban kiüti a biztosítékot, mert diadalt ülni afölött, hogy több mint öt esztendővel érvénybe lépése után alkalmaznak egy sarkalatos törvényt, illetve annak morzsányi darabkáját, akkora arroganciára vall, hogy csupán ezért le lehetne váltani az egész RMDSZ-t szőröstül-bőröstül. Hát mi a csudát tesznek negyed százada a választott tisztségviselők, ha azt sem tudják, hogy Romániában a történelmi magyar egyházak által felügyelt iskolák állami tanintézmények, ezért nehéz megérteni, miként válik a magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezőjévé annak, ha néhány ortodox magániskola ezentúl normatív finanszírozást kap az államtól?!
Nem a nevezett kormányhatározat ellen szólunk, hisz az mindannyiunk előnyére válik, ha az oktatás a jelenleginél nagyobb anyagi támogatásban részesül, még akkor is, ha magyar közösségünk ebből vajmi keveset lát, és ha még az sem biztos, hogy ettől a minőség javul. De az már elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ elnöke diadalmámorban úszik attól, hogy „a jogszabályba foglaltak lépésenként a gyakorlatban is érvényre jutnak”, majd úgy tesz, mint aki feltalálta a spanyolviaszt, és sürgeti, „hogy a román nyelv tanításához legyen meg a megfelelő tanterve és tankönyve valamennyi osztálynak egészen a középiskola végéig”. Sunyít és nem mondja ki, mit ért megfelelő tanterv és tankönyv alatt, holott egyértelmű: sajátos tantervre és tankönyvre van szükség, ami azt jelenti: a románt idegen nyelvként kell tanítani a kisebbségi gyermekeknek. Kelemen Hunor miért nem néz körül a terepen, miért nem a valóságból meríti az alapot aranymondásaihoz?
És mindezek tükrében mennyire lesz hiteles az az árnyékjelentés, amelyet azért készít az RMDSZ, mert a Románia által az Európa Tanácshoz kétéves késéssel benyújtott jelentés a kisebbségvédelmi keretegyezményről nem megfelelő, mert „a dokumentum kidolgozói nem konzultáltak a tartalmáról velünk, a tulajdonképpen érintettekkel”. Vajon, ha megtették volna, jobban állnánk a kisebbségi joggyakorlat jövőjét illetően? Bízhatnánk abban, hogy bármi is történik a javunkra? Hisz a papír sok mindent megbír, és mifelénk már többször beigazolódott: az asztalfiókokban elrejtett dokumentumok, de még a nyilvánvaló jogszabályok is csak azért vannak, hogy létezésüket kipipálják, betartásukat már senki nem ellenőrzi.
Miként hihetnénk, hogy az elpocsékolt huszonöt esztendő után az árnyékjelentés nem csak választási kampányfogás, nem csak amolyan Kelemen Hunorra jellemző, eredmények nélkül végződő nekibuzdulás, afféle „Kelenor-jelenség”? Mindaddig, amíg egy sor ígéret csak a be nem tartottak kategóriájában szunnyad, nemcsak az a kérdés, hogy mit nem tart be a román állam, hanem az is, mennyit játszik el hosszú távú megmaradásunk esélyéből a Kelemen Hunor vezényelte, politikai túlélőket tömörítő szervezet.