A gravitációval ellentétes irányból szemlélve Nagyapámat: egy fekete csizmával kezdődött, amelyen elöl spicc, sarkán patkó volt, és természetes talpa volt, melyet faszegekkel vert fel a csizmadia. A szára kemény, és a térd alatt olyan alakú metszés, mint a rajzolt szíven valami bőrfonatú gombbal díszítve. Fehér harisnyában folytatódott, melyből a gyolcsing nem szabadott hogy kilógjon (mert ugye a „mi fajtánk” nem hordja kint az inget). Fekete lájbi egészítette ki a nyári vasárnapi öltözéket és (elmaradhatatlanul) a fekete posztókalap.
A múlt század közepéig minden meglett korú férfi ilyen volt a falumban. Csak ha az arcokat nézted, akkor tudtad megállapítani, hogy melyik másik. Temetési menetben hátulnézetből mind egyformák voltak.
Vasárnaponként születési sorrendben vonultak be és ki a templomba(ból). Bemenet után a padban egy kicsit fennállva maradtak, könyökkel a padra támaszkodva, előrehajolva. Nagyapám a kalapját szája elé tartva valamit suttogott. Mit magyaráz Apó a kalapja belső karimájának – kérdeztem Anyámat. Imádkozik, fiam – mondotta Anyám, s neked is meg kell köszönni a jó Istennek, hogy elsegített a templomba. Nekem nem volt kalapom, de ahogy bátorított Anyám, ezt anélkül is megtehettem, sőt, egy kicsi imádságra is megtanított.
Sok-sok esztendő távlatából ma is gondolkozom azon, hogy elődeim miért a kalapjukba imádkoztak? Olvasmányaim rendjén találkoztam olyannal, amikor a földesúr vagy a báróné rászólt a zsellérre, jobbágyra, béresre, hogy amikor a tekintetesekkel beszél, akkor tegye a szája elé a kalapját, sapkáját. Láttam egy olyan Bánk bán színpadi rendezést, ahol Tiborc is ezt tette. Vajon a száj ápolatlansága, esetleg gusztustalan látványa okán alakult ki ez a paraszti kötelezettség? Nem tudom megfejteni, de sejtem, hogy másutt kell keresnem a szokást, mert falumban soha nem volt sem uradalom, sem jobbágy, zsellér vagy béres.
Bolyongtam eleget a nyelv, száj, beszéd mezején, és találkoztam olyan megfogalmazásokkal, melyek szerint a legveszélyesebb fegyver az emberi nyelv, a rossz beszéd, ami a szájon kijön, és gyarlóvá, vétkessé tesz. Fantasztikus illusztráció az Ézsaiás látomása: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.” (Ézsaiás 6,5–7)
Úgy hihették Őseim, falum nagy öregjei, hogy az Istenük minden földinél nagyobb Úr! Ha Ézsaiás szája eleven szenet kapott, akkor Ők legalább a kalapjuk belső karimájával takarják el szájukat, és így vezekeljék le imában a száj vétkeit. Ha lesz kalapom, vajon mennyi ideig kell a szám elé tartanom.
