Mi lehetett első reakcióm mindezek hallatán? Hadd ne részletezzem! Követem inkább József Attilánk intelmét, aki egyik  versét így kezdi: „Légy fegyelmezett!”. Erre annál is inkább kötelez a becsület, mert a fent említett rádióadón mindig higgadtan beszélnek rólunk, soha sem alacsonyodtak le a gyűlöletbeszédig. De a tényállás, mely mögött parlamenti piros rózsás posztkommunisták  „dzsihádja” lapul, amúgy fegyelmezetten is megér egy „misét”.
A szebeni szalámi (Salam de Sibiu) esetével kezdeném, melyről azt gondolja a jóhiszemű többség, hogy erdélyi szász termék, és már egyenesen kárörömet érez:
– Megérdemlitek, szászok! Hétszáz esztendő küzdelem és civilizációépítés után ti itt tudtatok hagyni csapot, papot és szülőföldet a jobblétért? Ne csodálkozzatok, hogy csemegétek oda kerül a mititéj mellé!
Nos, bármennyire is furcsán hangzik, a szebeni szalámi nem erdélyi, még kevésbé szász találmány. Sőt, egyenesen elképesztő, hogy ezt Magyarországon jobban tudják, mint mifelénk. Történt ugyanis, hogy a XX. század elején a Sinaián (!) gyártott szalámi komoly fenyegetést jelentett a szegedi Picknek, a paprikás csabainak és további öt magyar márkának. Emiatt a Monarchia területére szigorú felügyelet alatt engedték be, csakis a szebeni vámon keresztül. Az ottani fináncpecsét okán a sinaiai gyártmány így vált „szebeni” szalámivá az osztrák–magyar köztudatban s ezen keresztül Európában. És íme: a román marketing mai napig ragaszkodik a ragadványnévhez! (Dicséretesnek tartom!)
De száz évvel ezelőtt mi módon jöhetett létre ekkora konkurencia? Hát csupán azáltal, hogy pl. Szegeden nyáron mediterrán hangulatú, délibábos a hőség. Emiatt Pick Jenő szalámigyára csak télen, a hidegben dolgozhatott. Eközben Sinaián, a hófödte hegyek tövében, hűvös sziklaüregekben Filippo Dozzi szalámiüzeme télen-nyáron működhetett. (Nota bene: Szilárd Leó és Einstein szabadalmát, az abszorbciós hűtőgépet 1927-ben jegyezték Amerikában.) Dozzi az 1880-as évek derekán kőfaragó „migránsként” került Sinaiára. És mint vérbeli olasz, magával hozta a szülőföldjén nemzeti eledelnek számító szalámi receptjét. Két fiának apai hagyatékát államosították a kommunizmus kezdetén, eközben a szegedi „testvérszalámi” is ugyanilyen sorsra jutott. A Csau’-időkben Nagyszalontán, sőt Bákóban is létrehoztak egy-egy „szebeni” szalámigyárat, évente több tízezer tonna terméket exportált a diktátor, ezzel is enyhítve tartozását. Vajnafalvi, nyolcvan év feletti juhászember meséli, hogy akkor készült el, alapjában juhhúsból az a „szebeni” változat, melyet muzulmán országokba exportáltunk. Szédületesen megnövekedett a juhászat becsülete, a juhtúróé, sőt a gyapjúé is. Ennek köszönhette az alapjában szegénységben élő vajnafalvi románság is, hogy megkapaszkodhatott a vagyonosodás útján, jegyezte meg idős barátunk, aki azt sem rejti véka alá, hogy a sinaiai Dozzi-manufaktúra nagyüzemmé fejlődésekor – már a román világban – ide jöttek Háromszékre szakképzett munkaerőt verbuválni. A székely mészárosoknak messze földön híre volt...
De itt az ideje, hogy a kürtőskalácsról is regéljünk! Elsőként Szabó T. Attila akadémikusunk írja le, hogy ez egy páratlan, székely termék.
Tisztelt olvasóink emlékeznek-e még arra, hogy kb. másfél évtizeddel ezelőtt mekkora szócsatákat vívtunk a csíkszeredai Harmopan Rt. ellen, mely szabadalmaztatni próbálta a kürtőskalács márkanevet s annak receptjét. Akkor azon akadtunk fenn, hogy egy székely népi tésztaféleség miként válhat szűk körű magántulajdonná! Attól tartottunk, hogy fizetnünk kell a házilag gyártott kürtősök után, mint manapság pl. a Windows-ért. Azóta sok víz lefolyt az Olton, így csendesen megjegyezném: a Harmopan mögött csupa magyar ember áll, kik 1991-ben vásárolták meg a szomszéd megye malom- és pék­iparát a román államtól. Manapság napi harmincféle kenyeret és 80 tésztaféleséget állítanak elő, gabonatárolási, illetve őrlési kapacitásuk hatalmas. A Jurnalul de Afaceri 2016. januári számából koppintottam mindezeket. A cikkíró azt is megjegyzi: Böjte atya gyermekotthonaiba ingyen szállít kenyeret a Harmopan...
Nehezen hinném, hogy a csíkiak kivették volna az erdélyi magyarság szájából a kürtőst, de már nem látok mélyebbre a múltban ezt a verziót illetően. Pillanatnyilag a világhírű tésztaféleség hungarikum, hatvankilencedik a százhuszonhét bejegyzést tartalmazó listán! Alig három hónapja „mentette le” a magyar szakbizottság, de román oldalról per várható. Ezzel kapcsolatban szabadalmi jogban járatos magyar jogász így válaszolt nekem e-mailen: Cuius regio, eius religio – akié a terület, azé a vallás, ősi latin közmondás szerint –, és példaként a magyar virtust képviselő hungarikum-paprikát emlegette, melyet a törökök hoztak a „nyakunkra” százéves hódoltságunk idején, a termálvizes fürdőkultúrával együtt. A libazsír kultuszáról is tudni illik, hogy az a zsidó konyhaművészetből ered. Azt viszont tudják-e – de erre koccintsunk! –, hogy a legendás skót whisky újabban félig magyar termék! A csodálatos ízeket kiérlelő „maturációs” eljárás magyar szabadalom. (Fizikusmegoldás: ultrahangtechnológia! Tarnóczy T., 1961)
Nos, józsefattilai, fegyelmezett kiszerelésben így festene egy rögtönzött körkép. Ugye, milyen szép, ha ismerjük és elismerjük egymás érdemeit! Mindezek ellenére én azért drukkolok, hogy a román térfél veszítse el a „kjürtös” pert. Mert ha úgy szeretné szabadalmaztatni csemegénket, mint ahogyan azt az Actualităţi rádió bemondónője mondta („faimosul produs secuiesc”), akkor magyarként felemelő küldetés lenne Romániában élnünk. Csakhogy ekkora megbecsüléshez – legalábbis a közeljövőben – nem lesz szerencsénk!