A fény nemcsak haszonforrás, a fényhatás gyönyörködtethet, művészi élményt is nyújthat. A fizika és technika kínálkozó lehetőségeinek felhasználásával művészek, fizikusok és informatikusok a fény képteremtő lehetőségeit kutatják. Az így létrehozott alkotásokat a technikai művészetek szférájába soroljuk, melyek skálája a már klasszikusnak minősülő fehér-fekete művészi fotóktól a ma divatos és látványos lézershow-ig, komputertechnikával készített szürrealisztikus alkotásokig terjed. Hogy e kettő között még milyen lehetőségeket rejt a fényhatások kiaknázása, arról a napokban Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban megnyílt, újszerűséggel ható Mester kulcs kiállítás nyújt ízelítőt.
Alábbiakban e művészeti ágazat kialakulásának, fejlődésének néhány (főként magyar) történeti vonatkozását említem meg, bemutatva a fényművészet itt látható lehetséges irányzatait is.
Kezdeném Kelle Antal átlátszó plexikockába rendezetlenül bezárt anyagdarabjaival (Káoszkocka), amely az egykori tarka üveggolyók hangulatát idézi. Különböző szögekből nézve a ráeső fény törése és (vagy) visszaverődése más-más megvilágításba helyezi a benne levő darabokat.
Szvet Tamás nagy sikert arató „képzőművészeti alkotása” konkáv és (vagy) parabola tükrök segítségével fókuszált fényhatással egy nem létező háromdimenziós szikét varázsol elénk.
Orosz István anamorfózisa tulajdonképpen egy tárgy felismerhetetlenségig való torzítása a projektív geometria szabályainak megfelelően. Ha a torzított képet tükröző felületen (például egy fémhengeren) nézzük, a vetítő vektorok ellentétes irányának következtében visszaalakul térbeli formájába. Az anamorfizmust már a középkorban ismerték, optikai szórakoztatásként vonult be a mindennapi életbe. Felhívom a figyelmet Orosz István más jellegű – ezen a kiállításon nem látható –, érzéki csalódásokat keltő képjátékaira (például két dimenzióban rajzolt háromdimenziós alakzatok, a kint és bent, a lent és fent illúziójának váltakozása).
Az örök kísérletező fotográfus, neves konstruktivista festő Moholy-Nagy László különböző vibráló fényhatásokat bemutató fekete-fehér kisfilmje nem sejteti életműve változatosságát. Számos más irányzatot képviselő alkotásai, elméleti kutatásai, pedagógiai munkái, kiadványai közül ez alkalommal csak a kinetikus szerkezeteivel színes fényjátékokat teremtő konstrukcióival találkozunk.
Kepes György, akit Moholy-Nagy László a chicagói Új Bauhaus igazgatójaként a Fény tanszékének vezetésére kért fel, fényművészeti kísérletei és alkotásai mellett jelentős pedagógiai, művészetszervezői tevékenységet fejtett ki. Kidolgozta a tudósok és művészek együttműködését lehetővé tévő intézmény programját, ennek alapján 1967-ben megalapította a Vizuális Tanulmányok Központját. Emlékére 1996-ban Csáji Attila kezdeményezésére Egerben megalakult a művészeket, fizikusokat, műszaki szakembereket tömörítő Nemzetközi Kepes Társaság és a Kepes György munkásságát bemutató múzeum. Az EMŰK kiállításán a fehér-fekete tónusfokozatait láttatja egy konstruktivista munkája, egy másik képe a kék-narancs kiegészítő színpárba befurakodó zöld körökkel hívja fel a figyelmet.
A kiállítás bemutatóján érdekes előadásával is jelen levő Csáji Attila, a Magyar Művészeti Akadémia tagja magyarországi és amerikai fizikai kutatóintézetekben fizikusok társaságában képezte magát, és kísérletezte ki lézerfénnyel készített változatos alkotásait. A lézerfény párhuzamos (koherens) fénysugarakból álló, nagyon kis szóródási szöggel bíró sugár, mellyel nagy energiasűrűség érhető el. Ha a lézer fénye egy tárgyról és egy síktükörről fényérzékeny lemezre érkezik, a fázis- és intenzitás jellemzőket megtartva létrehozza annak holografikus képét. A holográfia elvének 1947-ben történt felfedezéséért Gábor Dénest 1961-ben – miután a lézerfényt feltalálták – fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.
A kiállításon belépéskor Csáji Attila mesterséges fénnyel, reflektorokkal megvilágított, titkosírásnak tűnő reliefjeit láthatjuk, majd egy másik teremben az általa felfedezett módszerrel készült, a lézer képi lehetőségeit kihasználó „tüneményeit” csodálhatjuk meg.
A városunkból származó és a Mikó-kollégiumban érettségizett, ma brassói Mattis-Teutsch Waldemar saját holográfia-laboratóriumában készíti csodálatos szivárványos hologramjait, melyeket egy üveglap felületére vitt vékony fényréteg elektronjainak különböző szögekből fehér fénnyel történő gerjesztésével hoz létre. Tetszetős a térhatás illúzióját keltő nagy méretű sztereogramja. A nyomtatott sztereogram (magazinokban, rejtvénylapokban is találkozhatunk vele) olyan ábra, amelyen, ha révetegen „mögé nézünk” különleges háromdimeziós formák tűnnek elő. Előhívása, nézése gyakorlatot igényel!
Kuchta Klára fényinstallációja ultraibolya fényt kibocsátó fénycsövek és az arra érzékeny festékrétegek elhelyezésével éri el hatását.
A komputerművészet legkorábbi magyarországi alkotói közé tartozó Molnár Vera itt látható képei egyrészt mátrixba rendezett, egymásra illesztett betűk lehetséges változatait kísérletezik számítógépes programok segítségével, másrészt mértani alakzatok (itt négyszögek) véletlenszerű csatlakozásait mutatják be, Németh Hajnal pedig egy fénykép számítógépes átalakításával jut el egy szürrealisztikus alkotásig.
Érdekes Szigeti Gábor Csongor kinetikus művészetbe sorolható videofilmje, amelyben egy szélkerékre építi fel fraktálját. A fraktál legfontosabb jellemzője, hogy bármeddig nagyítjuk, legapróbb részletei is azonosak a teljes alakzattal (önhasonlóság). A Szigeti Csongor szélkerekének lapátjai végén maga a szélkerék ismétlődhet végtelenszer.
Nyilván egyetlen kiállítás sem törekedhet teljességre. Hiányolhatjuk a Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) által tökélyre emelt, sokak által jól ismert op-art (optikai művészet) alkotásokat, melyeknek jeles hazai képviselője a Vajdahunyadon alkotó Fazakas Tibor, akinek a 80-as években városunkban is volt kiállítása, vagy a budapesti Műcsarnokban a múlt évben rendezett retrospektív Nicolas Schöffer- (Schöffer Miklós) kiállítás kinetikus fényművészeti munkáit, kibernetikus tornyait, amelyek több európai város tereit díszítik. Ezért is javasolnám, hogy a 2015-ben véget ért nemzetközi fény éve után 2016-ban városunkban a Kép éve – 2016 rendezvényein olyan előadás-sorozatra is adódjék lehetőség, mely a fény- és digitális művészetek különböző irányzatait lenne hivatott bemutatni, hogy legalább részben ismerjük meg, értsük meg e művek létrejöttének tudományos-technikai alapjait.
