Változtak a támogatás-igénylés követelményei

2016. május 19., csütörtök, Közélet

A Hivatalos Közlöny május 16-i, 375-ös számának I. részében jelent meg az a rendelet, mely módosítja a korábbi előírásokat, és megszabja, milyen körülmények között igényelhetnek mezőgazdasági támogatásokat a gazdák szervezetei (egyesületek, termelői csoportok, szövetkezetek), amelyek önkormányzati tulajdonban lévő legelőket vettek bérbe vagy koncesszionáltak.

A tavalyi évhez képest jelentősek a módosítások, ezért kérik a szervezetek vezetőit, mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség azon hivatalnokaival, akiknél korábban iktatták támogatási kérelmeiket – mondta el tegnap érdeklődésünkre Marius Popica, az ügynökség Kovászna megyei igazgatója.
Annál is fontosabb, hogy a szervezetek vezetői tiszta képet kapjanak a követelményekről, mert szűk két hét áll a rendelkezésükre a támogatásigénylések iktatására. Május 31-ét követően – június 25-ig – napi egyszázalékos büntetőmegvonás mellett fogadják az iratcsomókat. Június 25-től nem fogadják már az idei évre vonatkozó kéréseket.
A közbirtokosságok számára nem változtak az előírások, ugyanúgy kérhetik a támogatásokat, mint tavaly.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2016-05-19: Közélet - :

Civil árnyékjelentés is készül (Kisebbségi és nyelvi jogok)

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) is árnyékjelentést készít azokhoz a jelentésekhez, amelyeket a kormány a kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek chartája ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről nyújtott be az elmúlt hónapokban az Európa Tanácsnak (ET).
2016-05-19: Közélet - Nagy D. István:

Lassan nem lesz miből válogatni (Munkaerőpiac)

Egyre bonyolultabbá, újabb és újabb megválaszolandó kérdéseket hozó területté alakult át a háromszéki munkaerőpiac. A megyei foglalkoztatási ügynökség vezetői szerint az elvándorlás máris érezteti hatását, a bérezésben nincs elmozdulás, a felzárkóztatás pedig igazi kihívássá változik idéntől.