Ez megért egy misét

2016. május 20., péntek, Nyílttér

2016. május 14-én először indultam el a csíksomlyói búcsúra, református létemre. Párom szülőfalujából a csíkszentdomokosi zarándokokhoz siettünk csatlakozni hajnali 4 óra után. Néhány perc lemaradással, de utolértük az elindult karavánt. A sötétben először csupán egyetlen szekér farát láttuk meg, de biztató jel volt a sok pata és a távolabbról hallatszó emberi hangok morajlása.

Amikor közelebb értünk, kiderült, hogy nem egyetlen szekér kíséri a gyalogos hívőket, hanem legalább hat fogat, többségük be is volt födve. A leghátsóra a gazda jóváhagyásával, saját felelősségünkre feltettük egyetlen – szendvicsekkel, ivóvízzel, esőkabátokkal és egy pokróccal megtömött – hátizsákunkat, majd nagyobb léptekkel siettünk utolérni a ballagó tömeget.
Körülbelül 160-an indultunk el Csíkszentdomokosról, hogy – legyalogolva a megközelítőleg 30 kilométeres távot – részt vehessünk a misén. A zömében fiatalabb generációkból összeállt csapat szépen, civilizált módon vonult. A korai sötétben való csendes menetelésben először a kutyák ugatása, majd egy-egy elszórt hideg esőcsepp gondoskodott éberségünkről. Útközben elmondták, hogy régebb ezen a zarándoklaton hogyan csatlakozott az egyik falu a másikhoz: amikor a domokosiak a következő faluhoz közeledtek, ott már felsorakozva várták őket, és a menet végére álltak be.
Zarándoklatunk első órái­ban a pirkadatban megmutatkozó csodálatos tájban,  az ébredő természetben gyönyörködtünk. Amikor már jobban lehetett látni, észrevettem, hogy az elöl haladó domokosiak karjaikban egy-egy szentképpel díszített kisebb keresztet vittek, és a falu zászlaját: így tudatták a közelgő falvakkal, hogy kik és honnan indultak. Voltak falvak, amelyekben a hagyományokhoz híven bevártak minket, de olyanok is, amelyek egy látótávolságnyi hosszal már előttünk jártak. A legtöbb településen az ünnep alkalmából sok atyafi kitűzte a nemzeti lobogót a házára. Az ablakokban, kapukban és az út szélén nagyon sokan integettek, jókívánsággal láttak el bennünket. Egy kislánynak egy zarándok azt mondta: gyere velünk, a válasz: „mama még nem enged”. Néhány idős ember, akiknek talán már a kapuba való kiállás is nehézséget okozott, akkora karlendítéssel üdvözölte a zarándokokat, hogy úgy tűnt, mintha át akarták volna ölelni az egész vonuló sort; sok könnyes szemet is láttunk.
Utunk mindvégig kellemesen telt, néha a nap is kibújt a felhők közül és átmelegített. Ahogy közeledtünk, úgy lett egyre hosszabb a szekerekből és gyalogosokból álló vonulat. Közben az úttest másik oldalán elhaladó járművekből folyamatosan integettek felénk; még egy ausztráliai zászlót is láttam. Csíkszereda határában már rendőrök irányították a tömeget. A  Somlyó nyergéhez közeledve levettük csomagunkat a szekérről, és elindultunk meghódítani a magaslatot.
A hat-hét órás gyaloglás során meghatározóan éreztem a lélek jelenlétét. Csodálattal és tisztelettel tölt el a katolikus híveknek eme hagyománya, amelyet jó néhányan – fáradtságot nem ismerve – képesek évente követni. Talán – felekezeti és mindenféle politikai színezettől függetlenül – mindenkinek jót tenne egy ilyen közösségi zarándoklat átélése, ahol az emberi kicsinyességeket felülírja az összetartó keresztény hit. Úgy érzem, ez minden fáradtság ellenére megért egy misét.

Lőrinczi Dénes

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2016-05-20: Nyílttér - :

Az utca hangja

N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. A múlt század nyolcvanas éveiben szem- és fültanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek. Egy patikában idős falusi férfi orvosságot vásárolt. Miután fizetett, elnézést kért a gyógyszerésznőtől, és megkérdezte: mit jelent a „harababură” szó, mert mindenfelé hallja, de nem tudja az értelmét. A kisasszony ránézett, elgondolkozott, és azt válaszolta: bácsi drága, mi nem foglalkozunk mezőgazdasággal!
2016-05-20: Nyílttér - Demeter J. Ildikó:

Szállodai panasz külföldről

Ausztriából kaptunk levelet a minap, a Gloggnitzban élő Feiner Kristina a sepsiszentgyörgyi Park Szállóban szerzett tapasztalatait kívánta megosztani a Háromszék olvasóival. Amit leír, az lehangoló:
Üzleti és családi látogatás alkalmából foglaltunk le május elején a sepsiszentgyörgyi Park Hotelben 2 dupla ágyas szobát 5 éjszakára. A szálloda Best Western kategóriás, a szobák árai magasak (kb. 60 euró egy éjszaka), tehát reménykedtünk, hogy valóban minőséget is fogunk kapni.