Kampányban az MPPVendégforgalom, sport és agrárium

2016. május 20., péntek, Közélet

A vendégforgalommal, sporttal és szabad idővel, valamint mezőgazdasággal kapcsolatos elképzeléseiket ismertették a sajtó képviselőivel az MPP kovásznai jelöltjei. A párt kampányszékhelyén tartott értekezleten Fülöp Csaba polgármesterjelölt, Ferencz Botond, Bándi Imre és Gáspár Ferenc tanácstagjelöltek számoltak be terveikről.

  • Minden ágazatban vannak javaslataik. A szerző felvétele
    Minden ágazatban vannak javaslataik. A szerző felvétele

A vendégforgalom terén fontos, hogy a szállodatulajdonosok megértsék, ne csak a nyári időszakban fogadják a kezelési jeggyel érkező fürdővendégeket. Nyá­ron tömve vannak a szállodák kedvezményezettekkel, ha turista érkezik a városba, nehezen kap szobát – mutatott rá a jelenlegi állapotra Fülöp Csaba. A minisztériumokban, a kormánynál kell oda hatni, hogy a jegyeket osszák el egész évre. Kovászna tagja a fürdővárosok szövetségének, ezen keresztül is lehet lépéseket tenni. Az egész éves idény a munkahelyek szempontjából is jól jönne, a szállodák alkalmazottjai folyamatosan dolgozhatnának – hangsúlyozta Fülöp. A panziótulajdonosoknak össze kell fogniuk, nagyobb az esélyük, ha közösen népszerűsítik magukat – ezt is támogatni kívánják. A turisztikai befektetők vonzása, a befektetőbarát környezet megteremtése ugyancsak a prioritások között szerepel – körvonalazta a jelölt.
Ferencz Botond kiemelte: Kovászna fürdőváros, nem maradhat strand nélkül. Ha rövid távon nem is készülhet el a wellnessközpont, egy strandot meg lehet építeni annak elöljárójaként. Gáspár Ferenc azt hangsúlyozta, a turizmus nem képzelhető el tiszta környezet nélkül, ezért oda kell figyelni többek között a Kovászna-patak medrének tisztán tartására. A szemetelőket lehet büntetni, csak be kell tartani, végre kell hajtani a meglévő határozatokat – jelentette ki.
Összefüggő kerékpárutat kell építeni. A biciklizés nem csak a mozgás tekintetében fontos, megoldást adhat a zsúfolt autóforgalomra, a parkolóhelyek hiányára. Ezt uniós finanszírozással is meg lehet valósítani – hangzott el. Vannak játszóterek a városban, de ez kevés, és minőségileg sem elégíti ki az igényeket. Újakat kell építeni, a meglévőket felújítani, és gondolni kell arra is, hogy a kisebb gyerekek is élvezhessék ezeket – mondta Fülöp. Tervezik egy fitneszpark megépítését, ahol a sportolni vágyók számára biztosítanának edzési lehetőséget. Céljuk, hogy támogassák a tömegsportot – jelentette ki.
Védtelenek a gazdák a kárt okozókkal szemben. Az MPP már korábban tett javaslatot a mezőgazdasági területek őrzésére, ez részben meg is valósult. Jobbításra van szükség, az ellenőrzésbe be kell vonni a közösségi rendőrséget is, hatékonyabbá kell tenni a felelősségre vonást – értékelte Ferencz Botond.
A jelöltek közösen mondták: szükségét látják egy olyan agrárirodának, mely segítséget nyújt a gazdáknak a támogatási kérelmek összeállításában, más dokumentációk előkészítésében, és az erdőtulajdonosokat is segítené a bürokrácia leküzdésében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2016-05-20: Nyílttér - Demeter J. Ildikó:

Szállodai panasz külföldről

Ausztriából kaptunk levelet a minap, a Gloggnitzban élő Feiner Kristina a sepsiszentgyörgyi Park Szállóban szerzett tapasztalatait kívánta megosztani a Háromszék olvasóival. Amit leír, az lehangoló:
Üzleti és családi látogatás alkalmából foglaltunk le május elején a sepsiszentgyörgyi Park Hotelben 2 dupla ágyas szobát 5 éjszakára. A szálloda Best Western kategóriás, a szobák árai magasak (kb. 60 euró egy éjszaka), tehát reménykedtünk, hogy valóban minőséget is fogunk kapni.
2016-05-20: Vélemény - Kuti János:

Polgármesterek kerestetnek (Kármentő)

Most, a helyhatósági választások előtt a szociológusok, pszichológusok, politológusok és más lógusok hiába tudják, hogy milyennek kellene lenniük az ideális polgármesterjelölteknek, vagy nincsenek az elvárásoknak megfelelő személyek, vagy a választók csak azért sem azokat támogatják szavazatukkal, akik jók lennének. Még a fővárosban is milyen nehéz volt főpolgármester-jelölteket találni, pedig ott sokan élnek, és lenne, kiből válogatni!