Ki vagyok?Őssejtjeink — sejtőseink

2008. május 8., csütörtök, Család

Soha nem remélt lehetőség tárult fel nemrég az orvoslás tudományában. Pedig olyan egyszerű a ,,felfedezés", hogy azon kell csodálkoznunk, eddig senkinek nem jutott eszébe. Persze, miként majd alább erre is figyelmeztetünk, korántsem veszélytelen az ún. őssejtek ,,bevetése" az orvosi gyakorlatban.

Az őssejtek azok a potenciálisan bármilyen szövet képzésére alkalmas, még nem differenciálódott sejtek, amelyekről napjainkban a köldökvérrel kapcsolatban olvashatunk, hallhatunk gyakrabban. Ugyanis a szülés után a méhlepényből a köldökzsinóron át kicsurgó vér ilyen őssejteket tartalmaz, s a vita akörül forog, hogy ez kinek a vére, jogos-e az elvétele, hasznosítása. Későbbi életkorban is nyerhető őssejt a vérképző vörös csontvelőből, de ez már bonyolultabb műtétet feltételez. Újabb kutatások során a tejfog pulpájából is vontak ki tenyészthető őssejteket.

Amikor az eredménnyel járt gyűjtés megyénkben is lehetővé tette, hogy egy lebénult fiatalember Kínába utazhasson, hogy őssejtterápiával a sérült központi és periferiális idegrendszert ,,újraépítsék", sokan (mindmáig) kételkedtek a sikerben, hiszen maga az eljárás rendkívül új. De reméljük, hogy fiatal barátunknak lesz igaza, aki bár kezét szeretné használni a kezelést követően.

Hihetetlen lehetőségekre nyit kaput az őssejtterápia. Lehetővé teszi nem csupán a vérképző, hanem más szervek (szívizom, véredények, porcszövet, hasnyálmirigy, idegsejtek, izomsejtek stb.) regenerálását is. Megszüntetheti ezáltal a cukorbetegséget, megóvhat a szívinfarktustól; az Alzheimer- és Parkinson-kór, a leukémia, a mozgásszervi betegségek gyógyítását forradalmasíthatja a közeljö­vőben.

Azonban ahogy bevezetőnkben említettük, még több (nem csak erkölcsi jellegű) probléma megoldása áll a kutatók előtt. Leginkább az a gond, hogy maradéktalanul csak az embrionális őssejtek rendelkeznek valamennyi szervünk regenerálásának adottságával, márpedig az embriók vagy az osztódás különböző fázisaiban lévő sejthalmazok élőlényeknek tekinthetők, felhasználásuk ezért ellenállásba ütközik. A felnőttektől nyert őssejtek pedig nem hozzák létre bármelyik szervet. Ugyanakkor ,,elszabadulhat" az osztódó sejthalmaz, és rákos képződmények keletkezhetnek a pótlandó szerv helyett. Jelenleg a mesterséges megtermékenyítéskor keletkezett, ún. hólyagcsíra ,,pluripotens" sejtjei a donor beleegyezésével kerülnek őssejtként felhasználásra, illetve a már említett köldökvér sejtjei.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-05-08: Család - Jártó Kocsis Edit:

A ráhangolódás hiánya (Különös hiánybetegségek)

Az csak természetes, hogy mindig szaladunk, de ez sokféleképpen igénybe vesz minket: megköveteli a helyzet átlátását, az időbeosztást, a sorrend megállapítását. Ennek következményeként figyelmünk is megoszlik, hiszen jelenlegi cselekedeteink közben elkövetkezendő lépéseinket tervezzük, esélyeinket mérlegeljük.
2008-05-08: Család - Kelemen László:

Barátpapagáj (Díszállatok a lakásban)

Őshazája Argentína, Paraguay, Uruguay és Kelet-Bolívia. Testnagysága huszonkilenc centiméter. Ivari kétalakúságnak nincs jele, a tojó feje talán valamivel kisebb, mint a hímé. A papagájok közt is a leginkább társaságkedvelők sorába tartozik. Kolóniákban költ.