A 2016-os önkormányzati választásokkal kapcsolatosan fel kell tenni a kérdést, hogy miért olyan nehéz a megfelelő politikai képviselet mellett dönteni. Miért kell egyáltalán hezitálni?
Ha sorra vesszük, lényegében mindhárom magyar politikai tömörülés kampányában többé-kevésbé a helyi közösség érdekében, annak további fejlesztésére és a jövő lehetőségeit firtatva értesítette szavazóit sajátos meggyőződéseiről. A kampányidőszak felvirradásától a választás napjáig fokozatosan erősödött a meggyőzési szándék. Minden lehetséges felületet lefedve, még a napi rendszerességgel érkező telefonos üzenetekkel is fullasztva tájékoztattak a múltban tett és a jövőben tervezett célokról. Valóban szükség van erre a hosszadalmas meggyőzésre? Tényleg három az Isten igaza, és valóban ennyire hívők lennénk? Végül pedig mindezen politikai aktivitásnak milyen szemmel látható következményei voltak, vannak és lesznek?
Az ezer oldalról meglékelt közösség kifáradt, belefásult, és bizalmatlanná kezd válni a politikai elitünkkel s azok irányvonalaival szemben. Talán néhányan már csak megszokásból mennek szavazni vagy ugyanarra, vagy „kipróbálnak” egy másik tömörülést. A vasárnapi önkormányzati választásokon nagy tolongás nem volt az urnák előtt, mint kiderült, máshol is hasonló méretű volt az érdeklődés. Ezek szerint nemhogy a kampányszövegek tartalma, de már az sem megható, belátásra utasító jelszó, hogy „menjenek el szavazni”. Az elszigetelődések elidegenedésekhez, további megosztottsághoz és a társadalom jövőjének lebénításához vezethetnek. Számos értelmiségi távol maradt, míg a maroknyi tisztségben maradó elit néha szélmalomharcot vív a közjóért. Néhol pedig a tanácstagjelöltek listájára olyan személyeket állítanak, hogy a szavazó csak hunyorítva tud ránézni.
Pedig valóban szükséges volna, hogy magyar lelkiismerettel és tiszta lappal adjunk biztonságot közösségünknek.
Lőrinczi Dénes
