Elégedetlen polgármesterek

2016. augusztus 12., péntek, Közélet

Alkalmazottaik méltányos bérezését és olyan intézmény létrehozását kérik a municípiumi polgármesterek, amely segít az egymásnak ellentmondó romániai törvények, rendelkezések egyértelműsítésében – derült ki a Közép Régió városvezetőinek tegnapi sepsiszentgyörgyi találkozóját követően. A háromszéki megyeközpontban létrehoznak egy regionális irodát, melynek feladata lesz olyan felméréseket, elemzéseket készíteni, melyek segítenek az önkormányzatok működésének ésszerűsítésében, a feladatok ellátását könnyítő jogszabályok kidolgozásában.

  • Nyár Sepsiszentgyörgyön: az új főtéren derű, a polgármesteri hivatalban elégedetlenség. Albert Levente felvétele
    Nyár Sepsiszentgyörgyön: az új főtéren derű, a polgármesteri hivatalban elégedetlenség. Albert Levente felvétele


Robert Sorin Negoiță, a Romániai Municípiumok Szövetségének elnöke országos körútja során érkezett Háromszékre, Sepsiszentgyörgyön találkozott a Közép Régió megyei jogú városainak vezetőivel. A megbeszélés következtetéseit sajtótájékoztatón összegezte közösen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és George Scripcaru brassói polgármesterrel. Elmondta, hogy az általa elnökölt szervezethez 109 település tartozik több mint 10 millió lakossal, olyanokkal, akik a legnagyobb mértékben járulnak hozzá Románia fejlődéséhez. Nemcsak Sepsiszentgyörgyön, de más találkozókon is egyik legsúlyosabb gondként merült fel a központi és a vidéki közigazgatásban dolgozók bérei közti különbség.
A bérek közötti eltérés szinte négyszeres (a bukarestiek javára), annak ellenére, hogy a központi hivatalnokokat többnyire felelősség sem terheli. Mindez súlyos munkaerőhiányhoz vezetett, álláshirdetéseikre lassan már jelentkezők sincsenek – mondotta. Felvetette azt is, hogy a polgármesteri hivatalokat több mint harminc szerv ellenőrzi, jönnek, számon kérnek, jegyzőkönyvet állítanak ki, de ha tévednek – véleménye szerint ez gyakran előfordul –, senki nem kéri számon tőlük. Nem azt kérik, hogy ne legyen ellenőrzés, erre szükség van, de azt igen, hogy az igazságtalan büntetésekért feleljenek az azokat kiróvók. Negoiţă nem ért egyet a fejlesztési alapok elosztásának módjával sem, véleménye szerint kihalóban lévő, fiatalok nélküli falvakban építenek iskolát, óvodát, sportpályát, de nem jut oda, ahol valóban szükség lenne ezekre.
Antal Árpád szerint is csak akkor nyújthatnak minőségi szolgáltatást hivatalaik, ha kiegyenlítik a béreket, ugyanakkor megfogalmazta igényüket: hozzon létre Bukarest egy olyan ügynökséget, amely egyértelműen állást foglalhat az egymásnak ellentmondó törvények, rendelkezések útvesztőjében, s melynek szava nem kérdőjelezhető meg a különböző ellenőrző szervek, bíróságok által. Jelenleg hiába fordulnak útmutatásért bármelyik hivatalhoz, azt a választ kapják, járjanak el a törvény szerint, hangsúlyozván, a felelősség őket terheli. Hasonló ügyekben teljesen különböző megoldásokat fogadnak el a különböző megyékben, és a bírósági ítéletek is ellentmondanak egymásnak, sokszor még egyazon intézményen belül is. A három polgármester egymást túllicitálva mesélte eseteit, mint kiderült, talán a legtöbb bírságot Scripcarura rótták ki a különböző hatóságok, sokszor teljesen abszurd, hatáskörébe sem tartozó dolgok miatt.
A polgármesterek azt is megfogalmazták, hogy sürgetik a decentralizációt, bebizonyosodott a korábban átvett intézményekről – kórházakról, iskolákról –, hogy sokkal jobban működnek, mint a bukaresti fennhatóság alatt. Negoiţă szerint a kormánynak át kellene adnia a kihasználatlan katonai területeket, az elhagyott mozikat, kultúrházakat, a sportbázisokat, az üresen álló ingatlanokat, mert a polgármesteri hivatalok a lakosság javára hasznosíthatnák ezeket.

Nem adják a lőteret
Szerdán kapott választ a sepsiszentgyörgyi városháza a honvédelmi minisztériumtól, a szaktárca továbbra sem hajlandó lemondani a használaton kívüli lőtér egyetlen hektárjáról sem. Mint kiderült, engedélyek hiányában eredeti rendeltetése szerint nem használhatják, de gyakorlatozni igen, így ismét elutasításba ütköztek, továbbra sem kapja meg Sepsiszentgyörgy a közös temető bővítéséhez szükséges területet – mondta el Antal Árpád polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 763
szavazógép
2016-08-12: Közélet - Nagy D. István:

Előnyösebb az új szabályozás (Gyermeknevelési támogatás)

Több szempontból is kedvezőbb helyzetet teremtett a tavasszal jóváhagyott és múlt hónap elejétől alkalmazott sürgősségi kormányrendelet, amely a gyermekgondozási támogatás terén hozott lényeges változásokat. A megyei szociális kifizetési és felügyeleti ügynökség adatai szerint a háromszéki jogosultak nagyjából egyhatoda számára több pénzt jelentenek havonta az intézkedések, ugyanakkor a jövedelem körüli zavarokat is tisztázzák.
2016-08-12: Jegyzet - :

Ellenségből barát

Miután frissen felkennek valakit állam- vagy kormányfőnek, az illető általában és lóhalálában egy baráti országba látogat el, barátjának számító kollégához. Most, amikor a török Erdogan szerencsésen megúszott egy puccsot, és ismét erős elnökként teljes szultáni hatalommal rendelkezik, boldogságában elsőnek Putyinhoz repült.