A kenyérért, az idei termésért ebben az esztendőben is Istennek adunk hálát. Sokszor olyan természetesnek tűnik, hogy ott van asztalunkon az eledel, a mindennapi kenyér, amiből nap mint nap ehetünk, megszegve azt. Mondani sem kell, hogy nem volt ez mindenkor így, nem így volt ez minden időben, és nem így van ez ma sem. Sok ember halt éhen, és még sokan halnak meg ma is. Sokan voltak és vannak éhezők a harmadik világban, akik nem jutnak hozzá az eledelhez, mert nem elégséges a kenyérgabona. Ezért figyelmeztető jellege is van ennek az ünnepnek, hogy merjük észrevenni a mellettünk élő szűkölködőket, tudjunk adni a mindennapi kenyérből testvéri szívvel mindazoknak, akik nélkülöznek öregségük vagy testi gyengeségük miatt. Mi még nem panaszkodhatunk, mert Isten kegyelmes volt hozzánk az életünk esztendeiben, s megadta az évi termést hol gazdagabban, hol szegényebben.
Az újkenyér ünnepe nemcsak az aratásért való hálaadást jelenti, hanem a hitbeli elmélyedést is, hogy Isten kegyelme kiáradt reánk, hogy meghallgatja imánkat, amelyet elmondunk azon könyörgésben, amelyre a mi Urunk tanított: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Így imádságunk kérése meghallgatásra talál. Isten egy másik kenyeret is ad nekünk, a mennyei kenyeret Igéje és Szentlelke által. Ez a kenyér az égből alászállott mennyei kenyér. Az ünnepnek arra kell indítania mindnyájunkat, hogy figyeljünk erre a mennyei kenyérre, amellyel táplálni akar Igéje által az úrvacsorában is, lelkileg átélve, mit jelent az, „ha valaki eszi az én testemet, nem éhezik meg soha.”
Dezső András