Az Akadémia levéltárában hagyatékát átkutatva került kezembe Molnár Tamás magyar származású katolikus amerikai filozófus jó huszonöt éve Párizsban megjelent – magyarra még le nem fordított – könyve. Időszerűbb, mint gondolnánk. Címe: Európa zárójelben.
1990-ben a két, Európa fölött bábáskodó nagyhatalom egyike éppen agonizált, de a maga után hagyott anyagi és szellemi infrastruktúrájának maradványai még alkalmat adtak a riválisával való összehasonlításra. Molnár nem is rágta meg szavait: Washington a kontinens nyugati felén, lépésről lépésre, kifinomult, leplezett eszközökkel éppoly sikeresen érvényesítette ideológiáját, mint keleti ellenfele korábban a maga elefántlépteivel. A két riválisnak „párhuzamos víziója volt az emberiség boldogulásáról”. Hatalmukat a materializmusra és az internacionalizmusra építették. A marxista szovjet modell és a neoliberális „Made in USA” zárójele között Európa fokozatosan depolitizálódott, és elvesztette a sorsa fölötti uralmat. Amit Molnár a legjobban fájlal: Winston Churchill és Charles de Gaulle óta Európának nincs saját ideológiája, amely révén kifejezhetné és érvényesíthetné identitását. Napjainkban – a brexit után – e kijelentés érvénye szembetűnőbb, mint valaha. Molnár Tamás tucatnyi világnyelvre lefordított kéttucatnyi könyvében rántotta le a leplet az atlanti civilizáció utópiagyártóiról, akik ideológiai üzemanyagot szolgáltattak az üzleti-pénzügyi lobbik által megnyergelt amerikai külpolitikának. 2013-ban Manuel Valeriu fordításában a bukaresti Logos Kiadónál is megjelent Molnár két alapműve, az Én, Symmachus, illetve a Lélek és a gép.
Európa keleti felében történt rendszerváltozások új esélyt adhattak volna Európa szuverenitásának. Molnár úgy vélte, hogy noha a nyugati életszínvonalat szeretnék megközelíteni, az itteni állampolgárok tekintélyes része fokozatosan tartani kezd az amerikai ideológiától. A nemzet, a vallás, a tradíciók még erősek, és ha megtépázva is, de kiállták a kommunizmus pusztító lelki viharát. A kontinens nyugati felén viszont a hedonizmus, a mindent megengedő önzés, a fogyasztás őrülete határozza meg az életvilágot. ,,A kölcsönhatás izgalmas jövőt ígér – írta Molnár. – Kivételes lehetőség, hogy ugyanaz a kontinens, ugyanaz a civilizáció a viszonosságtól gazdagodva haladjon tovább az útján. Az egyik fele a modernitással, a másik a hagyomány emberi értékével gazdagítja a másikat.” Európának vigyáznia kell, hogy a technokrata világszemlélet, a kozmopolitizmus, a nemzetközi finánctőke ne torzítsa tovább amúgy is megviselt arcát. A jövő Európája – figyelmeztet – akkor fog hatalmas erővel bírni, ha nem az Egyesült Államok képére formálja magát, hanem a nemzetállamok (pontosabban: a patrióta államok) kölcsönös együttműködésére törekszik.
A 2010-ben elhunyt magyar szerző azonban látta az érem másik oldalát is: a hatvannyolcas nemzedék utópikus merevségét, akik ideológiáktól bódultan, gőgös felsőbbrendűséggel vetik meg a nemzeti érzést, a természetes emberi közösségeket, a családot, a gazdag európai hagyományt. Neveltetésüknél fogva a felsorolt értékeket múzeumba helyeznék, hogy a más kontinens turistái pénzért tanulmányozhassák azt, amit ők már meghaladtak. Az európai elit tekintélyes része ismét ,,új embert akar” faragni tévéző médiatársaiból, noha már két ízben is volt katasztrófába torkolló – fasizmus, kommunizmus – példa erre. Az egyén a liberalizmus szerint történelmileg is megelőzi a közösséget, és a társadalomban csak ő az egyetlen értékforrás. Az egyének egymás közötti szerződései hozták létre a társadalmat azért, hogy (gazdasági) érdekeiket érvényesítsék. Tehát a liberalizmus egy határozott emberképpel (antropológiával) rendelkezik, amit mindenáron érvényesíteni akar. Európa nyugati és keleti felének egymásra találása – ezek szerint – arra jó, hogy a tőkével rendelkező nyugati érvényesítse érdekeit a keletivel szemben. A többi csak kulturális-ellenkulturális, turisztikai és fogyasztói delírium.
Miért is féltette Molnár negyedszázaddal ezelőtt Európát a modellnek tekintett Egyesült Államoktól? Azért, mert végső soron Amerika a különböző okokból odavándorolt egyének konglomerátuma, akik térben és időben elvágva gyökereiktől, felmenőik történelmétől, könnyebben manipulálhatóak. Európa népeinek viszont még van történelmimúlt-tudata, noha az új típusú oktatás már kikezdte azt is. Európa egy része még ragaszkodik a hagyományaihoz, és sajátos mentalitású. Európának is megvannak a maga ideái és ideáljai, de gazdag tapasztalata birtokában képes visszafogni magát. Csak a nemzet hagyományaihoz szervesen kapcsolódó társadalmi háló képes felkészíteni az egyént az alkotó életre: mederbe terelve környezetére kevésbé gazdagítóan vagy színesítően, inkább zavaróan ható egyénieskedését.
Líbia, Szíria, Irak tönkretétele, az ellenőrizetlen bevándorlás passzív elviselése, sőt, elősegítése egy uniformizált, belső ellenségeskedésektől tizedelt, vagyis amerikanizált társadalom megvalósításának fontos szakasza. Hogy ebben mennyi a tervezett és mennyi a véletlenek összjátéka, azt nehéz megmondani. Mindenesetre az európai civilizáció igazán nagy vívmánya nem a legfelsőbb bíróságok által előírt, majd kikényszerített emberi jogok, hanem az objektivitás szellemisége.
A médiaipar most ezt is tönkreteszi.
S. KIRÁLY BÉLA
