Csiga-Zsiga elindul –
fúj a szél, fúj a szél.
Komótosan mendegél,
mendegél.
Reménykedik mindenáron,
világgá jut egy fűszálon,
egy fűszálon.
De mire az erdei
bagoly-harang megkondul,
s világvégi lapulevél alkonyul,
a fűszál már meghajlik, lekonyul,
Csiga-Zsiga egy tenyérnyi
világűrbe belehull,
belehull.
Reggel, mikor fölébred,
fölébred,
mit lát körbe? Csak rétet, csak rétet.
Szarvasbogár agancsán a harmat,
a harmat,
olyan, mint a kelő nap,
kelő nap.
Gyerekrajz
Mit rajzolsz?
Áruld el!
– Kis csacsit, nagy füllel,
nagy füllel,
nyereggel,
hátán egy gyerekkel.
Hova megy
a gyerek?
– Csavarog, tekereg,
azt hiszi a buta,
hogy ő most katona.
Rajzolj egy bősz bikát,
hegyezd ki a szarvát,
hadd higgye a kölök,
mögötte tank dörög.
Tudom, ha meglátja,
reszket a nadrágja,
s ijedten rásuhint
a kócos szamárra.
Csacsija égre rúg,
lerúgja a napot;
tüske-huszár erre
hazaballag gyalog.
Lekvárcirkusz bohócai
Piros a som,
a csipke,
dér sógor megcsípte:
kerek kosárba szedjük
marékkal,
lekvárt főzünk
három fazékkal.
Jövőre,
jövőre,
sokat eszünk belőle.
Lekvár-bajuszt pödrünk
s nevetünk,
lekvárcirkusz bohócai
mi leszünk,
mi leszünk.
