Telóján reggel kikapcsolja a szundi-gombot, majd reggelizhet magyarosan pörit koviubival, utána lekipalit (lekváros palacsintát), vagy rendelhet hambit burival a McDonald’s-ban. Indíthatja a napját vegyigyümi pálesszel is, előszedve dobi cigijét, ha a kávé mellé rágyújtana. A tündibündi nyelv sose hagy el, ha usziba mész, jobb, ha szemcsit is viszel, be ne gyulladjon a szemed, boccsi. Ha autóba ülsz, jobb vigyázni, annyi halibalit (halálos balesetet) mondanak be a rádióban, aztán ha véletlenül kikötsz az intin (intenzív osztály), még a végén kapsz egy-két szurit a fecsivel (fecskendő). Ősszel az ember persze csini ruciban kibilleg a temcsibe is (temető), és dob egy-két laza halinapi koszit (halottak napi koszorú) a nagyiéknak, köszcsi, puszcsi. Ilyenkor már ideje arra is gondolni, hogy az öribari (örök barátság) ne forduljon örihariba (örök harag), úgyhogy kezdheted törni a fejedet a kariajikon (karácsonyi ajándék). Igaz, hogy ősszel néha olyan uncsi az idő, olyan illirombi (illúzióromboló) a sok csupasz fa, hogy úgy érzed, mindjárt öngyi leszel, de Isti bizi (Isten bizony!) ilyenkor kell valami izgi, például egy kis shoppingolás, ami felpörget, és olyan élményeid lesznek, hogy komolyan besza-behu (fordítás nem szükséges).
A nyelv persze olyan jószág, mint a ló, ha far felől közelítünk, könnyen megesik, hogy úgy kirúgja a fogunkat, észre se vesszük. A magyar ember járt egyszer egy budapesti aluljáróban, ahol a fal mellett heverésztek szegény hajléktalanok, míg a rend jegyében ki nem terelték őket szépen az utcára megfagyni, hogy mindenki jobban érezze magát. A csavargóktól pár méterre a zöldséges nem átallotta táblácskájára kiírni: CSÖVI KUKI KAPHATÓ. Hát, valahogy nem támadt rá gusztusa a vevőknek, pedig „olyan friss, asszonyom, tegnap még kinn himbálózott a mezőn”. Vigyázzunk a nyelvvel, veszélyes állatfaj!
Rögtön levonhatnánk az elsietett következtetést: lám-lám, mivé lesz a hajdan erős magyar nyelv, hogy elkorcsosultak a mai nemzedékek, itt már csak Armageddon jöhet és világvége! Holott a köznapi nyelvben, ha nem is ilyen töménységben, rengeteg hasonló rövidítés kering kézen-közön. Van persze ennek praktikus haszna, hiszen ha az ember orra éppen elcsorranna, sokkal hamarabb segítséghez jut, így szólván: „légyszi, adj egy zsepit”, mint ha elhúzza a dolgot: „légy oly barátom, és nyújts át nekem egy zsebkendőt”. Azt is régen hallotta a magyar ember, hogy valaki „mozgóképszínházba” igyekezne a Heltai Jenő nyelvújította „mozi” helyett. És persze Trabival mentünk a Balcsira jó pár éve, készítettünk előre uzsit is husival, vittük a locsi-fecsi gyerkőcöket, akiknek nyáron nincsen suli, se tesi, se töri, se föci, az összes tancit és dirit elfelejthetik.
Sőt, a jelenség létezett már az 1910-es években is, akkor pesti fattyúnyelvnek nevezték, és az összes zsiványnyelvi jelenséggel együtt többek között arra szolgált, hogy a rendőrség és egyéb magas állású emberek ne értsék a tolvajok egymás közötti beszédét. Akkoriban hívták a Dunát Duncsinak, a Ferencvárost Francinak, a Lipótvárost Lipinek. Szóval száz éve simán elhangozhatott a „megyek a Lipibe a Duncsihoz” laza szövegmutatvány...
A végére néhány valódi ritkaság. A magyar ember a badacsonytomaji közértben saját fülével hallotta (a máséval nehéz lett volna), hogy a boltos kisasszony valamely termék kapcsán megjegyzi: „jaj, ez sajnos nincs nekünk, át kell menni érte Tomiból Badiba”. Vagyis Tomajról Badacsonyba... A magyar ember kicsit meghosszabbította fejben ezt a gondolatot, és arra jutott, hogy ezek szerint a badacsonyi önkormányzat épületét „badi buildingnek”, a tomaji polgármestert meg „tomi boynak” kellene nevezni.
Végszóként legyen elég annyi, hogy nyugodtan felejtsük el régi, ódivatú „hálózsák” szavunkat, álljon itt helyette a vadiúj, csilli-villi változat: a „csicsizacsi”! Jó éjszakát, kedves gyerekek!