Több, a munkavállalást és a munkaerő-vándorlást ösztönző rendelkezés is életbe lép december harmadikától, amitől a munkaügyi és szociális ügyek minisztériuma a segélyekre hagyatkozás visszaszorulását is reméli. A támogatások mind a munkáltatókat, mind az alkalmazottakat célozzák.
Jelentősen megemelik a munkáltatóknak az alkalmazott pályakezdők után egy évig biztosított támogatás mértékét, a jelenlegi havi 500 lejről 900 lejre, ami már kézzelfogható segítséget jelenthet – mondta el Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség vezetője. Az igazgató szerint az alkalmazó számára ez az összeg vonzóbbá teheti egy frissen végzett felvételét, illetve legkevesebb 18 hónapon keresztül történő foglalkoztatását (ez a támogatás folyósításának alapfeltétele), hiszen egyrészt ebből egy általában minimálbérért dolgoztatott kezdő után fizetendő hozzájárulásokat fedezni tudják, illetve a kezdő felkészítésére is marad keret.
Kelemen szerint a fenti támogatás csak egyike a munkavállalást ösztönző intézkedéseknek, melyeket a szaktárca december 3-tól kezdődően bevezet. Az intézkedések között szerepel a letelepedési pótlék is, amely révén azok az ügynökség nyilvántartásában szereplő állástalanok, akik a lakóhelyüktől legkevesebb 50 km-re található településen vállalnak munkát, és egyúttal hajlandóak oda is költözni, 12 500 lejes, egy év alatt két részletben folyósított támogatást kaphatnak. Ha a családjukkal együtt költöznek, a pótlék 15 500 lejre nő.
Egy másik támogatási forma az alkalmazási pótlék nevet viseli, és újból csak az állástalanoknak nyújt segítséget, ha azok olyan munkahelyet foglalnak el, mely legkevesebb 15 kilométerre található a lakhelyüktől, és ingázniuk kell. A támogatás utóbbi költségeik teljes vagy részleges fedezésére szolgál, kilométerenként 0,5 lej juttatást jelentve. A teljes összeg ugyanakkor nem haladhatja meg a havi 55 lejt.
A minisztérium az újbóli munkába állást is pótlékkal segíti. Azok a segélyben nem részesülő munkanélküliek, akik legkevesebb három hónapra teljes munkaidős állást találnak, 500 lej támogatást kapnak.