Említett korosztályból közel minden negyedik tanuló rászoruló, és ez a középiskolások esetében sincs másként, ott legfennebb az szépít az arányokon, hogy nyolcadik osztály után nagy a lemorzsolódás, amely főként azoknak a családoknak a gyermekeit érinti, akik anyagi okokból nem tudják tovább taníttatni gyermekeiket, vagy maguk is korán elhagyták az iskolát, képzettség nélkül alacsony keresetű munkába kényszerültek vagy éppen munkanélküliek. A szegénység okait kereshetnénk napestig, de most nem erről van szó.
Október elején hirdette meg ösztöndíjpályázatát a Háromszéki Közösségi Alapítvány Székelyföldön élő, kiemelkedően tehetséges, 6–20 éves korosztályhoz tartozó, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára annak érdekében, hogy a támogatás révén tanulmányaikat zavartalanabbul folytathassák. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 60 ezer lej, amelyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány által 2015-ben alapított Székelyföldi Tehetségalap biztosít háromszéki vállalkozók, neves közéleti személyiségek közreműködésével, és hatvan tehetséges rászoruló diáknak, illetve kezdő egyetemistának ajánlanak fel egyenként ezer lejt. És mi történik? Az október 24-i határidőig a megszólított kategóriából nem akadt hatvan székelyföldi pályázó, ezért az alapítvány egy héttel meghosszabbította a pályázatok leadási határidejét. Kérdezzük: ki a felelős ezért a mérhetetlen felelőtlenségért? A HKA biztosan nem, hisz a pályázatot közzétették minden lehetséges média- és internetfelületen, elküldték iskoláknak, a három székely megye tanfelügyelőségének. 
De mit tettek a szülők, a pedagógusok, az osztályfőnökök? Felmérték-e egyáltalán, hogy olyan lehetőségről van szó, aminek elhallgatásával gyermekeiket, diákjaikat fosztják meg a fejlődéstől, a képességeik szerinti előrehaladástól? És ha igen, miért nem adtak meg minden segítséget ahhoz, hogy gyermekeik, tanítványaik megkaphassák azt a támogatást, amely bár egyszeri, mégis jelentős olyan helyzetben, amikor a család a betevőre költi minden pénzét, a kicsinyke keresetből nem jut a gyermek tudásának gyarapítására, tehetségének kibontakozására? Lehetetlen, hogy a pedagógusok ne vennék észre, ha diákjaik valamiben különösen jó képességűek, azt is tudják, hogy kik azok, akik kimagasló tanulmányi eredményt érnek el, akiket versenyeken díjaznak, és lehetetlen, hogy az osztályfőnökök ne ismernék tanítványaik helyzetét, ki az, aki nagycsaládban él, árva vagy félárva, akit egyedülálló szülő nevel, akinek valamelyik szülője regisztrált munkanélküli, netán tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos, illetve egyéb olyan igazolható tényt, amely miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így a gyermek zavartalan tanulása veszélyeztetett.
Mégis, nem a sokszoros túljelentkezéssel szembesülünk az ösztöndíjpályázat esetében, ahogy az várható lenne, hanem mérhetetlen közömbösséggel. Vajon ez lenne Székelyföld jövője?