Kampányban az MPPA debreceni példa

2008. május 24., szombat, Világfigyelő

Nagyon bölcs és jó választást kívánt a sepsiszentgyörgyieknek Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere (felvételünk) az MPP csütörtöki kampányrendezvényén. A június elsejei választásoknak nemcsak az a tétje, hogy becsületes és jó polgármestert és tanácselnököt vá­lasszunk, hanem az is, hogy megmutatkozzék a különbség az egymással szemben álló szemléletek, mentalitások között — hangsúlyozta.

,,Ha kiállunk az érdekeinkért, és határozottan képviseljük azokat, még mindig többre megyünk, mintha örökösen kompromisszumokat kötve hátrálunk, mert előbb-utóbb eljutunk a falig, és ott sem lesz sokkal jobb. Legalább saját magunknak el tudjuk mondani, hogy az erőfeszítéseket megtettük. Ha valaki nem áll ki saját magáért, helyette más nem fogja megtenni" — fejtette ki Kósa Lajos, aki azt is elmondta, nincs meggyőződve arról, hogy az eddigi erdélyi magyar politizálás meghozta az eredményeit. Példaként az önálló magyar egyetem kérdését említette, és kijelentette: ,,nem kockáztatunk semmit, ha más utat is megpróbálunk".

Kósa Lajos előadásában a debreceni sikertörténet titkát igyekezett megosztani a hallgatósággal és az MPP politikusaival. Tíz évvel ezelőtt, amikor átvette a város vezetését, nem volt jó a helyzet. Néhány egyszerű szabályt vettek figyelembe, így sikerült jelentős eredményeket elérniük. Tudván, hogy a debreceniek lokálpatrióták, és ez óriási felhajtóerő lehet, tisztában voltak azzal, meg kell nyerniük a lakókat, hogy higgyenek városukban, annak fejlődésében. Egyértelmű volt az is, amikor gazdaságfejlesztésről van szó, a városvezetésnek kutya kötelessége a debrecenieket támogatni, nem adhatják olcsóbban a területet a nagy amerikai befektetőnek, mint a helyi vállalkozónak. Pályázataikon a nyertesek 70 százaléka magyarországi cég volt, s ezek 80 százaléka helybeli — derült ki Kósa Lajos szavaiból. Igyekeztek olyan városfejlesztési politikát kialakítani, amely vonzóvá teszi Debrecent, s ennek a gazdasági patriotizmus az alapja. Mandátuma első négy évében a Fidesz volt kormányon, de utána ellenszélben kellett boldogulniuk, és úgy is jelentős sikereket értek el. ,,Az ember csak olyan hajóra szálljon fel, amelynek kapitányáról tudja, viharban is irányítani képes a járművet" — hangzott a jó tanácsnak szánt metafora. A debreceniek mindig tudták, hogy a nagy pusztaság közepén csak akkor boldogulhatnak, ha jobbak, erősebbek, mint a többiek, éppen ezért a városvezetés nagyon komoly pénzeket fordított oktatásfejlesztésre — mondta a polgármester. Megfelelő képzési rendszerrel elérték, hogy a fiatalok tanulmányaik, külföldi tapasztalatszerzésük után visszatérjenek. Költségvetési, gazdaságfejlesztési politikájuk nem bonyolult: élére kell rakni a pénzt, de ha szükség van rá, be kell fektetni, és a legjobb minőségűt kell létrehozni, még akkor is, ha ez drágább. Nagyon fontos a kultúra fejlesztése, támogatása, enélkül nincs identitása egy városnak, jelentős művelődési megvalósításokat tudhatnak maguk mögött, ott épült fel például Magyarország legnagyobb modern művészeti galériája, de büszkék a sporteredményeikre, az elmúlt hat évben tizenegy világsportrendezvénynek adtak otthont, a sportban megtalálták azt a közösséget, amely összekovácsolta a város lakóit — mondta Debrecen polgármestere. „A debreceniek tudják, hogy meg kell mutatniuk tágabb közösségüknek, a magyarságnak: lehet boldogulni akkor is, ha rosszul megy a sorunk." Debrecen az elképesztően rossz országos gazdasági mutatók ellenére is fejlődni tud. ,,Hinni kell és dolgozni, és akkor az ember boldogul" — vonta le a következtetést Kósa Lajos.

Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje röviden folytatta: ,,Kósa Lajos előadásában Sepsiszentgyörgy városvízióját hallották" — az adott léptéket, körülményeket és lehetőségeket figyelembe véve. Az ötletek ideje lejárt, ellenfelük nem szabad ember, hanem a pártfegyelem megtestesítője — mondta. ,,A siralomház homlokzatát hiába festik vidám színekre, attól még siralomház marad" — utalt az RMDSZ jelöltje által meghirdetett önkormányzati reformra.

Kovács István, az MPP megyeitanácselnök-jelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy nem két párt, hanem két mentalitás között lehet választani: az egyik arról beszél, hogy nincs anyag, nem lehet házat építeni, a másik pedig azt hangoztatja, hogy otthon, ház akkor épülhet, ha van akarat erre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-05-24: Kovakő - diákmelléklet - x:

Hol jársz, hová mész? (Kádár Kata balladája a Háromszék Táncegyüttes előadásában)

...olvasom a városban mindenütt (ahol még nem temettek be mindent a kampányplakátok). Felcsigázza az érdeklődésemet a cím, a furcsa háttér... Ezt muszáj megnéznem!
2008-05-24: Kovakő - diákmelléklet - x:

Cilinder és legyező az árkosi kastélyban

Széchenyi (1791. szeptember 21., Bécs — 1860. április 8., Döbling) — politikus, író, ,,a legnagyobb magyar", eszméi, működése és hatása által a modern, az ,,új Magyarország" megteremtője.