Lassan három éve tanulsz beszédtechnikát. A legegyszerűbb gyakorlatoktól a nagyon megszenvedtető nyelvtörőkig mindent megcsináltattak már veled. Tudod már, mi fán terem az artikuláció, és tudod, hogyan kell szépen és hangsúlyosan ejteni egy-egy hosszú magán- vagy mássalhangzót. Aztán két és fél év beszédtechnika után egy új tantárgy jelenik meg az életedben: beszédkészség-fejlesztés...

No, itt kezdődnek a bajok. Hiszen mindent, amit eddig megtanultál, most alkalmaznod kell. Beszédimprovizáció: kitalált helyzetről, egyetlen szóról percekig mesélni, érvelni, gyorsan reagálni, megvédeni álláspontodat — mindezt helyesen, érthetően, lehetőleg magyarul. Fél éven át, heti három alkalommal, összesen hat órán keresztül pörgeted a nyelvedet, s ennyi idő alatt lassan azt veszed észre, hogy nem csak a szakórákon próbálod kijavítani a hibáidat, hanem figyelsz a civil beszédedre is. Észreveszed, ha csak félig ejtesz ki egy szót, vagy elnyeled a mondatod felét. Lelepleződsz saját magad előtt, ha már harmadszor mondod ki az „ööö..."-t egy tőmondaton belül, és rájössz, annyira gyorsan beszélsz, hogy szinte már te magad sem érted. Aztán jön a kemény munka, melynek remélt végeredménye, hogy tisztán és helyesen tudsz majd megszólalni és átadni a gondolataidat, legyenek azok csupán egy egyszerű párbeszéd mondanivalói is. Hiszen nem csak a ,,szakma" válogatja az érthető beszédet.

Ha egy kicsit nyitott szemmel jársz, láthatod, mennyire fontos dolgokat mulasztanak el az emberek. Beszélni tudni kell. És igen, te megérted, hogy a mai pörgős világban — ahol (jobb esetben) 20—25 eurócentet ér egyetlen percnyi kommunikáció a mobiltelefonon — mindenki siet, és hadarva, figyelmetlenül beszél. Sőt, azt is elfogadod, hogy már kimaradnak a magyar betűk egy-egy internetes csevegő- vagy levelezőoldalon. Mégis meghökkensz, és legszívesebben Megállj!-t kiáltanál. És azt szereted legkevésbé, mikor néhány közéleti személyiséget hallasz dadogni, ekegni-mekegni.

Az ókori görögöknél például a retorikát, mint külön tudományágat, minden egyes szenátornak tanulnia kellett, hiszen a demokrácia alapja a beszéd volt, pontosabban az, hogy ki mennyire tud jól és meggyőzően érvelni igaza mellett. Ez volt a demagógia, a retorika azon fajtája, mely az érzelmekre és az előítéletekre próbált hatni. Ma azokat nevezzük demagógoknak, akik lyukat tudnak beszélni a másik hasába úgy, hogy az észre sem veszi. Ezeknél az embereknél a legtöbb esetben született tehetség a ,,nyadumálás". És ha azt kérdezed, mi van azokkal, akiknek nem adatott meg ez az isteni talentum, válaszképpen csak az odafigyelést javasolnád.

Talán te szerencsés helyzetben vagy, hiszen hetente lehetőséged van rá, hogy tanuld, és odafigyelj a helyes beszédedre. Talán semmi közöd ahhoz, ki hogyan beszél, de mégis szólhatnál néhány szót (lehetőleg értelmesen, magyarul) annak érdekében, hogy a kamaszok, a felnőttek, a tanárok, a politikusok, a nagymamák, az apukák, az üzletvezetők, a fodrászok, az orvosok, a taxisok és a többiek, és a többiek kicsit nagyobb hangsúlyt fektessenek a nyelvi és mondatbeli helyességre. Talán ez is érne valamit...

Máthé Kincső