Jó, hogy van. De vajon elegendő, ha egy iskolában csak van a diákönkormányzat, vagy szükséges az is, hogy tevékenykedjék, cselekvően képviselje a diákok érdekeit (nem hiába hívják néhol érdekképviseleti szervezetnek is), tájékoztassa az aktuális rendezvényekről, programokról vagy a naprakész információkról, az őket szorosan érintő kérdésekről a diákságot?

Idén a diáktanács kitett magáért (amennyire csak tudott, vagy éppenséggel lehetett). Az év végére már érezhető volt, hogy a diáksereg és a szervezőcsapatok is elfáradtak, tanáraink sem fogadták akkora mosollyal és kedvességgel a rendezvényeket, programokat. De ne szaladjunk rögtön a legvégére. Idén a programok között elsőként az Első Gólyahét szerepelt, ami a suli történetében eddig egyedülállónak és újítónak mondható, már csak azért is, mert eddig a gólyáink nem kelepelhettek ilyenről. Tartalmas hét eseménydús, változatos programokkal. Minden szünetben valami érdekesség, sőt, egy teljes nap tanítás nélkül, csak játékok, versenyszámok... Az Első Gólya7 emlékére megszületett a Gólyahét interneten elérhető képes beszámolója (elsogolya7.hi5.com). Közben terveztük a Fantom újabb arculatát, az új rovatokat, játékokat. A lapszámokat a rendezvényeink függvényében kívántuk megjelentetni, vezércikként az elmúlt rendezvényeink beszámolójával. A Tolerancia-napkor sem csalódhatott az iskola diáksága: folyosó-bulival és versenyszámokkal a szünetekben ünnepeltük a másság elfogadását. A zenét az Anonym Band, a diákság lelkes zenekara nyújtotta, volt ám buli, de nagyon. Valentin-hét — talán ez elmaradhatatlan. Szerelmesek egy héten át tartó harca, ahonnan egyik pár sem távozott vesztesként, viszont a legjobb három romantikus vacsorát nyert. És az osztálydíszítési versenyen is a vártnál jóval több osztály tette hangulatossá, varázslatossá, olykor csábítóvá termét. Közben szólt a rádió, és szól ma is, működött a filmklub, dübörögtek a nyomdagépek, kattogtak a billentyűzet gombjai, készült a Fantom — a diáklap. Sajnos, mára már valamiféle válságba kerülhetett a szerkesztőség, vagy a nyomdagép nem szól annyira hangosan, mert új lapszámot igen rég vehetett kezébe az iskola ,,irodalomra éhes" diáksága. Az utolsó rendezvényen, a Diáknapon már érződött, hogy itt az év vége, mindenki készül a félévi dolgozatokra, vizsgákra. A szervezőgárda is fáradtnak tűnt: inkább mással volt elfoglalva, mert a program nem volt ám az igazi.

Az idei rendezvény nem volt formabontó, újító, és egyáltalán nem volt más: az volt, mint eddig. De ez sok minden számlájára írható, szerintem. Tehát rendezvényekben, programokban igazán nem szégyenkezhet a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont. Több megemlékezést, ünnepséget is szervezett a diáktanács, erre szükség is van, hisz nem csupán játékból, mókából, kacagásból áll életünk.

De a sok pluszpont után essen pár szó az érdekképviseletről. Fájó, hogy idén a Háromszéki Diáknapokat nem hirdették meg kellően. Az iskola diáksága — 22 ember kivételével — akkor kaphatott minderről pontos felvilágosítást, amikor a baróti csapat hazatért. Addig semmit sem. Mert arra hivatkozva, hogy a 22-es létszám betelt, a Diáktanács nem hirdette meg a Háromszéki Diáknapokat. Sokunknak van olyan érzése, hogy tán a földrajzi helyzetünk miatt, tán másért is, de úgy tűnik, mintha burokban élne az iskola. Nem hinném, hogy más mód nem lett volna arra, hogy kiválasszuk azt az egy, Barótot képviselő csapatot — gondolok itt előválogatóra például. De ez van, elmúlt. Ez egy nagy mínuszpont. A diáktanács munkáját nagyban segítette az igazgatósággal való jó kapcsolatunk (vagy kapcsolata), és a támogatók, akik nem csak anyagi segítséget nyújtottak.

Végszóként elmondhatom, hogy a diáktanács idén képes volt fejlődni. Azt viszont nem tudhatom, hogy jövőre mennyire sikerül ezt a színvonalat és folyamatosságot megtartani. Hajrá, mindent bele, tenni akaró diáktársaim!

Kovács Géza-Tamás