Nehéz gyermekkora volt, alig hat- éves, amikor elveszíti édesapját. Édesanyja a kevésbé jövedelmező varrónői munkájából nehezen tudja neveltetni az egyébként jól tanuló fiát. Ebből adódóan felvételezni sem tud a Székely Mikó Kollégiumba. Hogy ez mégis megtörténhetett, az iskola legendás hírű igazgatójának, Csutak Vilmosnak köszönheti, aki tandíjkedvezményben részesíti, sőt, egyenruha vásárlásához havi 150 lej korrepetálást is biztosít (ehhez tejeskávé is járt uzsonnára!). Más, hasonló anyagi nehézségekkel küzdő diákokhoz hasonlóan, az év végi jutalomosztáskor a jutalomkönyv mellett pénzjutalomban is részesül.
Csutak Vilmos hirtelen halála után (1936) az őt követő igazgató, Demeter Béla sem feledkezik meg a ,,kollégium választottjának” további támogatásáról.
Gimnáziumi éveit 1939-ben fejezi be. A kollégium elöljáróságának tudomására jut, hogy tanári pályára készül. Ennek köszönhetően 1000 pengő stipendiumot kap azzal a kikötéssel, hogy tanulmányai befejezése után tíz évig a Mikó-kollégiumban fog tanítani.
Tanárai értékelték diákjuk szorgalmát, felkarolták szellemi fejlődését, főleg osztályfőnöke, Konsza Samu igen nagy hatással volt rá, valamint gimnáziumi osztálytársai, mint dr. Kicsi Sándor, a későbbi magyarországi Akadémiai Lexikonbizottság igazgatója, Rác Gábor, aki 1963–1967 között a 2. sz. Középiskola igazgatója volt és későbbi tanártársa, Lurtz Helmut, a jeles, meghurcolt némettanár (Muti bácsi), Salamon Sándor (Sasu) tanár, író, színházi irodalmi titkár.
22 éves, amikor elveszíti édesanyját is. Árván kell megküzdenie az egyetemi évekkel. Először a Református Teológia hallgatója, amit abbahagy, és a Bolyai Egyetemre iratkozik be, magyar és művészettörténet szakon szerez diplomát, később a román nyelv és irodalom szakot is elvégzi. Egyetemi évei alatt szellemi és anyagi támogatást, mint örökbefogadott, dr. Király Henrik ny. főgimnáziumi tanártól és annak Mariska nevű nővérétől kap.
Az egyetem elvégzése után következett a katonaság, majd kinevezése a Székely Mikó Kollégiumba, eleinte mint nevelőtanár, később aligazgató.
Időközben megnősül, 1951-ben feleségül veszi a csíkborzsovai születésű Lakatos Olga Annát, aki a csíksomlyói ferences zárdában tanítónői oklevelet szerzett és a sepsiszentgyörgyi 2. számú Leányközépiskolába kap kinevezést. 1950–1983 között az iskola megbecsült tanítónője volt. Házasságukból két fiúgyermek, László Levente és Gábor Etele született.
Mint mikós tanár átélte az ’56-os diákok meghurcoltatását, 1957 tavaszán a hírhedt Securitatén tölt másfél napot. Ezt követően gyomorvérzést kap, az iskola főbejáratánál összeesve találja meg egy kisdiák (Nemes Tibor).
1961-ben áthelyezést nyer a testvér iskolába, a 2. számú középiskolába. Két év múlva, 1963-ban a Brassó tartományhoz tartozó Sepsi Rajoni Tanügyi Osztály főtanfelügyelőjévé nevezik ki, mely tisztséget 1965-ig tölti be, amikor saját kérésére visszakerül iskolánkba. (Tőle kaptam első kinevezésemet Bardocra.)
A román nyelv tanításának igazi mestere lesz. Szigorú, következetes pedagógus, kit kollégái, diákjai tiszteltek és szerettek. Eredményes munkáját ismételten elismerik a felettes szervek, és 1970-ben kinevezik az iskola igazgatójának, mely tisztséget 1975-ig tölti be. Felelősségteljes munkakörét demokratikus elvek alapján végzi.
A többszöri igazgatóváltás érvényes volt az aligazgatók állandó cseréjére is. Rugalmasságára vall, hogy az öt aligazgatóval (Ráduly Gitta, Murza Teodor, Bulat Ana, Neagoe Liliana, Kapui János) a legnagyobb egyetértésben vezeti az iskolát. Nyugdíjazásáig tanárként és a román módszertani katedra főnökeként tanít. Tagja volt és egyik szellemi vezetője a városi Filológiai Társaságnak. Kitűnő szervező, segítőkész tanár, igazgató és tanfelügyelő volt. Óralátogatásai során adta át tapasztalatait kollégáinak. Már megjelenésével, egyenes tartásával tiszteletet sugárzott környezetének.
Gazdag, sokrétű, eredményes, de sokszor buktatókkal teli 38 éves pályafutás után vonult nyugdíjba. Sajnos, nem élvezhette sokáig nyugdíjas- éveit, pedig a meghitt családi élet, a felesége és gyermekei iránti szeretet tovább is jellemezte életvitelét. 1982. november 27-én méltósággal viselt betegség után hunyt el.