Szakács Béla írásait olvasva a Háromszékben óhatatlanul a kilencvenes évek jutnak eszembe, amikor az RMDSZ helyi szorgalmasait még nem a maiak alkották, mi viszont – Béla is, jómagam is, akárcsak a többiek – kiöregedtünk a mindennapi szervezeti tevékenységből. De azért érdekel mindkettőnket, hogy mi történik a szövetséggel.
Szakács Béla Választási kampány, 2016 címmel november 18-án megjelent írása késztetett továbbgondolásra. Általában más írásaival is egyetértek, mint ahogy ebben is több az, amit elfogadok – de nem a végkövetkeztetését. Ő ugyanis egyfajta civil értelmiségi tömörülést és nem parlamenti képviseletet javasolna gondjaink megoldására. Azzal a megjegyzéssel – már ezzel is indít –, hogy hiába minden javaslata az RMDSZ-nek, ha ennek jóváhagyása, megvalósulása a román többségen múlik. Ez igaz, de így lenne bármilyen érdekképviseleti forma esetén. Tehát amit javasolt, nem a jobb megoldás.
Szerintem jó, hogy van egy olyan politikai érdekvédelmi szervezetünk, amelyet gyakran (nem értem, miért) vádolnak pártjelleggel. Azon kell valamennyi, még itthon maradt (és miért ne, külföldre szakadt, de román állampolgárságát megőrző) magyarnak lennie, hogy ha nem is a valamikori 7 százalékos arányt, de legalább az 5–6 százalékot elérhessük az RMDSZ-re szavazva. A borúlátó jósoknak és a rosszmájú átkozódóknak azt üzenném, hogy csak az bíráljon és egyben javasoljon is, aki tett is valamit közösségünkért. Előlegezzünk bizalmat a jórészt megújult szövetségünknek. Sok a reményteljes fiatal magyar értelmiségi jelölt. Azok pedig, akiket én mindig csak elmarasztaltam, a marosvásárhelyi négyek-ötök, végre a megszavazott pótnyugdíj után kimaradtak a jelöltlistáról. Ne sajnáljuk. Azóta mintha elnökünk is magára talált volna a hangvételben, elhagyva mentorát, és ezt jól tette. Ne is engedjék, hogy ezek az őskövületek sugalljanak „hasznos” tanácsokat a kis lépések politikájához és az óvatoskodáshoz, ami lényegük volt.
Remélem, hogy az RMDSZ rég várt megújulásának lehetünk a közeljövőben tanúi. Egytől azonban mindenképp óvnom kell vezető szerveit. (A még mindig befolyásolt főtitkárt is!) Ne legyenek szekértolói egyetlen romániai pártnak se. Maradjanak függetlenek, ne vegyenek részt a kormányzásban, és támogassák a számunkra jó törvényeket, állandóan ébren tartva saját követeléseinket. Nem kéréseinket, követeléseinket!
A fentebb hangsúlyozottakat igen fontosnak tartom. Több mint két évtizedes tévedése volt az RMDSZ-nek, hogy valamelyik román párthoz simulva egy-egy koncocskát úgymond „kiharcolt”. Ma, amikor egész Európa felbolydult és új kapcsolatok körvonalazódnak, a mi szövetségeseink – túl Magyarországon – máshol is vannak. Európa hibásan jár el, amikor a globalizáció nevében kizárólag az Egyesült Államokkal való szövetségben látja jövőjét. Erről az Államok új elnöke is másképp gondolkozik. Számára saját országa az első és a sokadik is. Én keleten látom jövőnk reménységét, akár túl az Urálon is. Lassan a putyini birodalom – más alapokon, mint a sztálini – megerősödik, és komoly tényező lesz a nemzetiségek vonatkozásában is Kelet-Közép-Európában.
