markába pár garas gurul
arcán virít a pír
zsebében útlevél gyanánt
egy  friss hamis papír
s a füllentéshez kínosan
keres pár kurta szót
a bennfentesen szemfüles
ki füléhez hajolt
és önmagával itt e nép
már rég nem azonos
mert megteszi
mit tőle kér pár
bugris nagyokos
maroknyi kölyke
megszökött
mind külföldre szakadt
mert morzsából már jóllakott
de  éhkoppon maradt
Ki jön ki megy
és nyitva hagy ajtót és kertkaput
ha  hívja őt a Kánaán
és pénzt ígér az út
ki megy ki jön ki mérlegel
és aki itt marad
az anyaföld lehúzza őt
ha talpához ragad.
A Haza már nem haladás
s ha élne Kölcsey
s ha látnák ezt a kort netán
a nemzet bölcsei
a tollnokok s a szónokok
mind kit termett a múlt:
állt tétován a vár fokán s
a sírba visszahullt.
(Szózat)