KézdivásárhelyBenépesülő ipari parkok

2016. december 2., péntek, Közélet

Több cég érdeklődik a kézdivásárhelyi ipari parkok iránt. Mint jeleztük, idén május 24-én, illetve június 30-án adták át a kivitelező cégek a kézdivásárhelyi önkormányzatnak az egykori keményítőgyár ülepítőállomása helyén és a volt fás vállalatnál megépült ipari parkot.

  • Az 1-es számú ipari park. Ignácz Szabolcs felvétele
    Az 1-es számú ipari park. Ignácz Szabolcs felvétele

 

Mindkét európai uniós beruházásra a Regionális Operatív Program 4. tengelyén pályázott sikeresen az előző városvezetés, de a kivitelezési szerződést már az új városvezetés írta alá. Az egykori fás vállalat helyén elkészült létesítmény összterülete 7,28 hektár: négy csarnok áll az aszfaltozott úthálózattal, 23 villanyoszloppal, gáz- és áramszolgáltatással, valamint vízzel és csatornázással ellátott telken. A volt keményítőgyár ülepítőállomása helyén épült ipari park területén – ahol zöldmezős beruházási lehetőséget is biztosítanak a cégeknek – két ipari csarnok is áll: az egyiket, a 341 négyzetméterest felújították, de épült egy teljesen új, 841 négyzetméteres, fémszerkezetű csarnok is.
A volt fás vállalat 841 négyzetméteres, fémszerkezetű csarnokát a német tulajdonban levő, könnyű autóalkatrészeket gyártó Kunstroff Technologie Franken Kft. vette bérbe, az 1594 négyzetméterest pedig a Brassóban bejegyzett magyar–osztrák tulajdonú Gyronergy Kft. kérte, a szerződés aláírása folyamatban van. A cég műszaki dokumentáció alapján kis- és nagyméretű fémalkatrészeket gyárt egyedi és kis darabszámban. Az ugyancsak 1594 négyzetméteres fémszerkezetű csarnokot a Kézdi Lacto Coop Szövetkezet igényelte. Az öt évre szóló bérleti szerződést Bokor Tibor polgármester írta alá a napokban. Az 1491 négyzetméretes felületű, előregyártott elemekről készült, felújított csarnokot a helybeli Laser DT Kft. kérte, a szerződés aláírása már megtörtént. A helyi érdekeltségű cég szerszámokat gyárt csomagoló-, autó-, bőrfeldolgozó stb. cégek számára, illetve matricákat készít fémlemezek feldolgozására, fémtermékek gyártására. Két cég területet kért, a Csíkszeredában bejegyzett, de kézdivásárhelyi tulajdonú Golden Track Kft. autószervizt szándékszik építeni, a Print and Design Office Kft. pedig nyomdaipari tevékenységét szeretné bővíteni egy ipari csarnok építésével. Ebben az ipari parkban mintegy háromhektáros közművesített terület áll a csarnokot építeni óhajtó cégek rendelkezésére.
A volt keményítőgyár ülepítőállomása helyén lévő 2. ipari parkban egyelőre a 836 négyzetméteres felületű csarnokot vette bérbe a helyi érdekeltségű, fémek elektronikus galvanizálására, fém­megmunkálására és ipari termékek csomagolására szakosodott Eurosteel Kft. Ebben az ipari parkban még kiadó a 323 négyzetméteres, téglából épített, felújított csarnok, valamint 2,5 hektáros közművesített terület csarnokot építeni szándékozó befektető részére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2016-12-02: Máról holnapra - Farkas Réka:

Nem ünnep

December elseje számunkra nem ünnep. Sőt, ma már örvendünk, ha eltelik valamilyen botrány nélkül, ha nem randalíroznak Sepsiszentgyörgyön az Új Jobboldalosok, nem kell azt hallgatnunk, hogy takarodjunk az országból, és nem a székely terroristáktól hangos a központi média, ha nem kerül bélyeg valamilyen provokatív, felforgató akció miatt az egész magyar közösségre. Ha megússzuk városunk piros-sárga-kékre lobogózásával, egy felvonulással és pár órás harsány rendez­vénnyel.
2016-12-02: Közélet - Nagy B. Sándor:

Táncszínházi western az M Stúdióban

Ma este mutatja be az M Stúdió Mozgásszínház társulata a Fehér Ferenc rendezésében készült A Jó, a Rossz, és a K**va Anyád című előadást, amely az alkotók saját meghatározása szerint „blablául beszélő magyar táncszínházi western”. Az új bemutató alkalmából tartott sajtótájékoztatón Márton Imola társulatvezető a Fehér Ferenccel való együttműködésről beszélt,  majd a magyarországi koreográfus-rendező szólt az új produkcióról.