Egy hasonlat a legjobb szemléltető: meglátunk egy gyönyörű, hibátlan, hatalmas, génkezelt gyümölcsöt, s az rögtön vásárlásra és kóstolásra ösztönöz. Beleharapunk, és nem tudjuk, mi a baj, de csalódottnak érezzük magunkat. Az íze emlékeztet valamire, ami nem alma, nem körte, nem cseresznye, szóval, egy meghatározhatatlan gyümölcsíz. Aztán eszünkbe jut a nagyapánk kertjében termett cigányalma, pépes körte, hersenő cseresznye íze, és már gyanítjuk, mi nem tetszik.

Ha meghallgatunk egy szavalatot, megnézünk egy színészi játékot, rögtön meg tudjuk állapítani, hogy ütötte-e a mércét. Lehetett hangsúlyozott, szép nyelvi fordulatokkal tűzdelt, emelkedett gesztusoktól áradó, könnyeket facsaró a produkció, és abban a pillanatban még tetszik is... Ellenben ha vége az előadásnak, pár perc múlva már alig emlékszünk a részletekre, nem fogta meg a lelkünket, nem a művész igazi őszinteségéből fakadó, nem volt hiteles. Ez teszi a különbséget a zenészek játéka, éneke közt, a vezérek, forradalmárok, szónokok, de még koldus és koldus közt is.

A mindennapi életben lehet hiteles egy orvos, egy tanár, egy pap, egy elárusító szava, cselekedete, de akár a bocsánatért esedező kisgyereké is. Ennek hiányában azonban elfordulunk a koldustól, s bár megbocsátunk, de hazugnak érezzük a gyerek szavait...

Ki tud hát hiteles lenni? Az, aki önmagával szemben is őszinte, aki átéli azt a helyzetet, amelyet tolmácsol, aki örömét, bánatát úgy osztja meg a többiekkel, ahogy az belülről fakad. Az ilyen ember tudja kiváltani együttérzésünket, lelkesedésünket, az ő példáját tudjuk magunkénak érezni.

Ha elromlik a tájékozódáshoz szükséges képességünk, vagy megelégszünk a felületes szemlélő szerepével, úgy járhatunk, mint a gyönyörű, génkezelt gyümölccsel.