,,Népi szokás, hogy öregedés ellen fokhagymát kell enni. Az én férjem tíz éve mindennap reggelre fokhagymás vajas kenyeret eszik.
Nem magas a vérnyomása. Nyolcvanöt múlt. Én leginkább egy almát szoktam vacsorázni. Azonkívül a paprika nem fogy ki a házból. Sok nyerset, zöldfélét eszünk, nagyon sokat. A mézet mindig fogyasztottuk, még most is. Húsmentes nap a péntek. Ilyenkor tésztanap van, káposztás, krumplis, mákos, mindenféle, hetenként változva. Ebédre főtt ételt eszünk. Vacsorára már nagyon könnyűt.
Most már 62. éve házasok vagyunk, esküvő, névnap, születésnap volt, minden, de a férjem e hosszú idő alatt egy liter bornál többet nem ivott meg. Mind csak az artézi vizet… Szörpöket készítettem mindig, szódás vízzel isszuk.
A hosszú élethez hozzájárul az is, hogy az ember vigyáz magára, az természetes. Én annak tulajdonítom ezt a szép kort, és hogy szellemileg ilyen állapotban vagyunk, hogy rengeteget dolgoztunk, nagyon sokat. Fizikai munkát. Méhészkedtünk. Azonkívül rengeteget olvasunk. Az ő édesanyja 93 éves volt, amikor meghalt. Apósom nyolcvanvalahány, balesetben halt meg. Mi ugyanúgy élünk, mint az öregek. Amit örököltünk tőlük: mindig dolgozni, szeretni a családot, s együtt tartani a szomszédokkal. Itt olyan szomszéd nem volt, aki ellenség lett volna. Békességben élni… Különösen a megértésnek is nagy szerepe van. Hogy az ember tudja a másiknak a gondolatát. De nálunk a családban is, nagymamám 85 éves, nagyapám kilencvenvalahány éves volt, amikor meghalt. Neki mindig 120 körül volt a vérnyomása. A titka az, amit a férjem is szokott mondani: tudtam, hogy mikor kell hallgatni. És ez sokat számít. Hogy nem veszekedtünk. Én tudtam, ő meg soha nem provokált. El voltunk annyira foglalva a munkával és a gyerekekkel. Én többet a gyerekekkel foglalkoztam. A férjem dolgozott a Járműben, és futballbíró is volt, sokat volt vidéken. Szeretetben éltünk, az természetes. Most is. Szóval, ez végig így volt.
Hívő emberek vagyunk. Én nagyon hiszek. Még eddig engem a Jóisten megsegített. Hazahozta a frontról. Csak 19 éves volt, mikor kivitték, páncélvadászként megsebesült, nagyon sok mindenen mentünk keresztül. A hit segít. Mindent segít! A házasságban ez a hit segített bennünket, mi este, mikor lefeküdtünk, együtt imádkoztunk. Az unokáim így tudják az esti imát: Én Istenem, Jóistenem, becsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, aki vigyázol reánk. Szóval, az unokáim is…" (Sándor Jánosné Mátyás Katalin, 86 éves, Szolnok, a lejegyzés ideje: 2005)
,,Mindenki figyel arra, hogy a másikkal mi van. Ha valaki két-három napig nincs, akkor már a szomszédok kérdezik, hogy ugyan mi van vele, hol van. A mi utcánkban nincs olyan, hogy valakit négy-öt nap után halva találnak meg a lakásában." (Sándor János, a férj, Szolnok)