Az Oltfejtől a Labor síkságáig szólt az ének és harsogott a fúvósmuzsika a hét végén, meggyőzött arról, hogy a gondok súlya alatt is tud mértéktartóan vigadni Alsó-Háromszék. Nincs település, ahol ne találnánk olyan szunnyadó farsangi hagyományt, amelyet ne lehetne felújítani. Idős személyek, kántortanítók jegyzetei alapján bontakoznak ki a legváltozatosabb közös téli vigadalmak, olyannyira, hogy értékrendszerük csak sűrített módon tudja érzékeltetni a néplélek igazi valóságát.
Van úgy, hogy az új helyi szokás hagyománnyá alakul. Árkoson két alkalom kínálkozik a farsangolni akarók számára – tájékoztatott Váncsa Mátyás karmester: szombaton a rezesbanda „muzsikálta meg” az egész falut, s aki erről lemaradt, egy hét múlva, február 4-én rophatja a táncot, akkor tartják itt a farsangi bált.
Gidófalvának tizennyolc tagú, fiatal házasokból álló ünnep- és rendezvénykiötlő és -szervező csoportja van – tájékoztatott Székely Zsófia.
– Harangszó után a felvonulni kívánók, majdnem harmincan maszkásnak öltöztünk, felnőttek és gyerekek is, énekszóval felvonultunk, bejártuk a falu minden utcáját. Előttünk szekéren a Sándor Sándor vezette fiatalok fúvószenekara bizonyította, hogy vigadva farsangol a székely. A falukapuban az Albert család kínálmációval várt: farsangi pánkóval, forralt borral és meleg teával. Énekeltünk, táncra perdültünk az aszfalton is. Sok helyen nyitott kapuval vártak, kínálkodtak. A tanács udvarán zeneszó mellett lángolt a jelképes szalmabábu, este pedig állt a bál mindenki számára, a táncmuzsikát a rétyi Csomi Band szolgáltatta.
Szombat este Szentivánlaborfalván kissé eltérően, de mégis hagyományos módon, a helybeliek és az összesereglett faluhoz kötődők farsangi kosarasbált szerveztek, azt pedig a Kelemen Alpár vezette idősebbekből és fiatalokból álló, sokunk által ismert Székely István Dalkör erre az alkalomra készített külön műsora fejelte meg. A rendező-karmester megnyitójában elmondta: a kórus 18 éve működik, s a tavalyi esztendőben huszonöt fellépésén terjesztette a dalt és a történelmi népi kultúrát, amire egyre nagyobb szükség van napjainkban is. Dalban, nótában és indulókban énekelték meg az eseményektől terhes háromszéki ötvenes éveket. Ezt követte A székely bácsi Pesten, majd a Magyar betyárvilág című összeállításuk. Igényes programot láthattunk a színpadon, amely a két világégést, az első és második világháborút tárta a nézők elé, borzalmainak-emlékeinek dalos egyvelegével. A gyertyafény teremtette hangulatban a már elhalt egykori helybeli katonák-honvédek képeit láthattuk a színpadi díszleteken, s a ránk zúduló világháborús éneközönből ismét felsejlett: az értelmetlennek tűnő háborús hadakozásnak elképesztően sok áldozata volt, érezni lehetett apáink-nagyapáink reménységét, a szabadulás utáni vágyat, de keresztényi lelkületük áldásait is. Nem hiába énekelt és verselt az együttesben a hely és a környék négy protestáns lelkésze is. Egy már-már feledésbe merülő partizán induló dallamaival megelevenedett a tovatűnt, sok szenvedést hozó 44 vörös esztendő is. Háborús levelezőlapok szövegeit olvasták fel, elhangzottak két háború helyi hőseinek-áldozatainak nevei, s nem maradt el a színpadra kívánkozó papi áldás sem. Gyóni Géza és Radnóti Miklós sorai emelték az igényesen összeványolt műsort. Nemcsak a helybeliek, a tágabb környék értelmisége is felpártolta jelenlétével az egyedi rendezvényt, s ami meglepő, a közönség tetemes része fiatalokból állt. A kosarakban szervétek-terítők takarták a jó falatokat. Herceg Zoltán prímás bemutatta székelyudvarhelyi báli zenekarát, megkezdődött a kosaras bál, hajnalig szólt a cigánymuzsika. A szentivánlaborfalvi együttes meghívást kapott Uzonba, Árkosra, Komollóra és Erősdre.
