Yves Saint-Laurent elment, a stílus maradt

2008. június 4., szerda, Magazin

Alig néhány nappal ezelőtt nyílt meg a 20. század második fele egyik nagy ízlésformálója, Yves Saint Laurent életmű-kiállítása Montréalban. A legendás divattervező éppen csak megérte ezt a megtiszteltetést. Hétfőre virradóra már halálhírét jelentette a világmédia.

Yves Saint-Laurent Párizsban hunyt el 72 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után. A mindennapi viseletek megújítója 1936. augusztus 1-jén született az akkor francia gyarmat Algériá­ban, Oran tartományban. 1957-ben vette át a Dior Házat, annak alapítója, Christian Dior hirtelen halálakor. Saint Laurent és örök üzletember társa, Bergé 1961-ben hozták létre saját divatcégüket, és már egy évvel később a ,,Trapézvonal"-kollekcióval megkezdték az időtlen és univerzális öltözködési elvek újrafogalmazását. A tervező a legnagyobb szenzációt 1966 és 1968 között okozta, előbb a szmoking, majd a ballonkabát és a fekete bőrdzseki nőiesítésével, végül pedig nadrágkreációival járult hozzá az uniszex-divat világméretű hódításához. 1966-ban nyílt meg Párizsban első készruhabutikja, a Rive Gauche, amely hamarosan behálózta a világot. Tőle indultak el az átlátszó női blúzok, amelyek a kor melltartó-ellenességével együtt szintén részeivé váltak a ,,szexuális forradalomnak". 1971-ben viszont némi botrányt okozott, miután saját meztelen fotójával hirdette férfiparfümjét. Az illatiparban mégsem ez, hanem az 1977-ben megjelent Opium parfüm jelentette számára a legnagyobb sikert. Bátran nyúlt a legkülönbözőbb ihletekhez, a shakespeare-i korhoz, Van Gogh és Picasso művészetéhez vagy az afrikai viseletekhez. Alapelve volt, hogy a test vonala számít mindenek felett, éppen ezért nem szabad soha túldíszíteni egy ruhát, mert az árt az eleganciának. A nőiségről pedig így vélekedett: ,,Ahhoz, hogy nő szép legyen, elég egy fekete pulóver, egy fekete szoknya, és oldalán egy szerető férfi".

Maga Saint Laurent amúgy mindig a nemek egyenlőségét hirdette, túl divattervezői munkáján is. Közben rendszeresen tervezett kosztümöket színháznak és mozinak egyaránt, öltöztette Arletty-t, Madelaine Renaud-t, Claudia Cardinalét és Romy Schneidert, de a legkedvesebb modellje Catherine Deneuve volt. Az ő ruháiban pompázott a díva többek között Luis Bunuel A nap szépe című alkotásában. Népszerűségére jellemző, hogy például Woody Allen 1996-os A jelszó: I Love You című filmjében egy Yves Saint-Laurent-kirakat próbababái dalra fakadnak, és táncra perdülnek. 1981-ben őt bízták meg Marguerite Yourcenar író­nő akadémiai egyenruhájának megtervezésével.

A divatdiktátor sikerei ellenére nem volt boldog ember. Gyakran küzdött depresszióval, drogfüggőségi problémái voltak, és betegesen rettegett a magánytól. Ugyanakkor tisztában volt saját munkássága jelentőségével. Bergé, aki hosszú ideig élettársa is volt, halálakor így nyilatkozott: ,,Yves sokat tett a nők fejlődéséért, és pontosan tudta, hogy forradalmasította a 20. századi divatot. Chanel felszabadította a nőket, Saint Laurent erőt adott nekik".

A 2002-ben visszavonult Yves Saint-Laurent, aki tavaly decemberben Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöktől megkapta a francia Becsületrend Főtisztje érdemrendet, magát ,,kézművesnek, boldogsággyártónak" szerette leginkább nevezni. Meggyőződése volt, hogy ,,divatok jönnek és mennek, de a stílus marad, a divat hasztalan, a stílus nem". Sarkozy olyan alkotónak nevezte Yves Saint-Laurent-t, aki ,,elsőként emelte a divatot művészi rangra, világméretű ragyogást adva neki". Kiemelte rendkívüli tehetségét Jacques Fillon francia kormányfő, míg Christine Albanel kulturális miniszter így búcsúzott tőle: ,,Ő találta fel a fény, a csábítás, a vágy szövetébe öltözött modern nőt".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-04: Magazin - Józsa Lajos:

Csizmadiák az első világháborúban

Az első világháború súlyos veszteségeket okozott a Sepsiszentgyörgyi Csizmadia Ipartársulat tagjainak és vezetőinek egyaránt. A fiatalok idegen országok hadszínterein harcoltak, az itthon maradottak pedig mindent megtettek, hogy segítsék a hadban lévők családját.
Kolcza Gábor, a társulat elnöke sikeresen küzdött meg a nehéz feladatokkal, és a kevés pénzt, ami a jövedelmet képezte, úgy osztotta be, hogy még az öregek menházán is tudott segíteni, kiknek helyzete sokszor kilátástalanná vált.
2008-06-04: Magazin - Páljános Mária:

Ölelj meg egy fát!

Ausztrália őslakói valaha megölelték a fákat, hogy életerőt kapjanak tőlük. Most a milánói fiatalasszonyokat hívják fel erre, hogy legyőzhessék a szülés utáni stresszet.